A következőkben már csak azt szeretném megtudni, kik ezek az áthatolhatatlan falak mögé bújt emberek.
– Szerintem azoknak a menekülteknek a sarjai, akik milliószámra repültek a Föld megsemmisülése előtt a kozmoszba – vélekedett Egyeske, az egyedüli robot, akit közelebb éreztem magamhoz.
No, nem a tudása miatt, emellett erősebb, használhatóbb sem volt a többinél, de míg azok alig figyeltek rám, és inkább magukkal, mint másokkal törődtek, Egyeskében empátia is működött. Beismerem, kissé illogikusnak hangzik, mert a gépi és érzelmi töltésű intelligencia elég inkompatibilisek egymással. De talán, miért ne, olvasott az arcomból. Végeredményben a kutyák sem értik a beszédet, mégis mennyi mindent kiolvasnak gazdájuk arcából, hangjából, nem igaz?
– Tehát egykori földlakók. Annál inkább nem értem, miért tagadják meg saját fajukat, amikor világosan látták, ki vagyok.
– Hát éppen ez az, hogy láthatták.
– Vagyis?
– Véleményed szerint hasonlítasz hozzájuk?
Hoppá, itt van a kutya elásva! – ütöttem a fejemre. Ami azt illeti, bizony jócskán kilógok a sorukból. Az e-lakók valóságos kolosszusok, én meg törékeny vagyok és aprócska. Annál nagyobb viszont a szemem, koponyám, melyen egyetlen hajszál sem lengedez.
– Nem hasonlítok – ismertem be őszintén. – Annyira nem, hogy még az sincs kizárva, miszerint ők az emberek, és én vagyok… alien[1] – rebegtem.
– És ez olyan katasztrófa, már ha valóban az lennél?
– Nem, dehogy. Legfeljebb meglepő, ugyanis eddig úgy tudtam… Passz, szövegeljünk másról, ha nem bánod. Tényleg az vagyok?
– Micsoda?
– Alien.
– Most már szövegeljek, vagy hallgassak?
– Felőlem szövegelhetsz, csak erre a témára borítsunk fátylat átmenetileg.
– Fátylat?
– Ej, ne köss már bele minden szavamba! Ez egy olyan… izé… archaizmus. Tudod, mennyire hatnak rám az ősi magyar szavak, kifejezések.
– Rendben van – némult el Egyeske pár percre. – Bánt valami? – kérdezte később csendesen.
– Már miért bántana?
– Összeráncoltad a homlokod, ami nálad mindig a feszültség jele, vagy tévednék?
– Nem tévedsz.
– Rossz lehet neked ennyi mesterséges értelem közt…
– Ezt is megfigyelted? – pislogtam, mint béka a miskolci kocsonyában.
– Mi mindent megfigyelünk, aprólékosan elemzünk, szintetizálunk és ítélünk. De hát neked magyarázzam, hiszen tőletek, emberektől tanultuk.
Úgy bizony, Robikáim. Persze nem személy szerint tőlem, mert mit értek én a robotokhoz, gépekhez, miközben ők, épp az imént láthatták, még egy homlokráncolásból is olvasnak.
(Következő rész: jövő vasárnap)
[1] idegen, általában űrlény (ang.)
Hozzászólások