Mindenki szeret(ne) nyerni. Az emberiség történelme során mindig arra törekedett, hogy győztesként jöjjön ki az éppen aktuális csatából, vitából, vagy akár (pár) kapcsolatból. Aztán teltek-múltak az idők és a cserekereskedelmet felváltotta a pénz, a fizetőeszköz. Ennek birtoklásáért még ádázabb harc indult. Az arany-ezüst- gyémánt- igazgyöngy birtoklásáért akár ma is vér folyik. Aztán valakinek eszébe jutott, hogy egyszerűbben is hozzáférhet mások pénzéhez. Fogadásokat lehet kötni. Állítólag tőlünk nyugatra számunkra elképzelhetetlen eseményekre is óriási téteket tesznek fel. Aztán ott vannak a játékbarlangok csillogó világukkal, óriás tétjeikkel.
És mi marad nekünk? Hát a már jól bevált lottó (több műfaja), totó, sorsjegyek. A nagy demokráciában pedig arra is lehetőségünk nyílt, hogy akár összeurópai játékokon is megtehetjük tétjeinket. Egy páran élnek is a lehetőséggel, de szerintem elég szűk az a réteg, akinek minderre telik. Nem közöttünk, mindennapi emberek között keresendők ezen szerencsések.
A vasfüggöny idején örültünk minden kis nyereménynek, ma nagyratörő álmainkban milliomosok sőt milliárdosok közé álmodjuk magunkat. Legtöbbször reménytelenül.
Sokszor, életem kilátástalan időszakaiban én is titkon reménykedtem. Lottóban kétszer volt kettesem, totóban csak 10-11 találatot értem el. Aztán felnőttek gyermekeim és ők próbálkoztak a szerencse megkísértésével. Persze engem is újrafertőztek. Például a tippmixet kisfiamtól tanultam el. Pár éve. Azóta szinte napi rendszerességgel játszom. kemény 200 forint erejéig. Ez az a tét, amit az ember nem sajnál. Egy bolti sör ára. Egye fene. Ha nyerek hurrá! Ha nem, hát nem. A számítógépen követem élőben az eredmény alakulását, családom néha cinkos, máskor sajnálkozó, lenéző pillantásaitól követve. „Ha nézed, akkor bejön?” „Na mi van, nyertél?” „Ebben a hónapban hányadszor?” Ilyen, és ehhez hasonló „támogató” megjegyzések kereszttűzében én továbbra is kitartóan tippelek.
Néha, józanabb pillanataimban mérleget vonok. Összeadok, osztok-szorzok, és a végén aztán örülök, ha nullszaldós az egyenleg. Sokan azt mondják, nem vagyok nyerő típus. Ez valóban így is van. Ha mindennap félretenném a 200 forintot, akkor… Na, de akkor hol marad az izgalom, a drukk? A pénzemért legalább megdolgozom, magyarázom magamnak.
A győzelmet, ugyanúgy mint a vereséget igyekszem „félvállról venni”.
– Na, és mi van akkor? Több is veszett már…
– Legalább az a szemét csapat kikapott, ha a kétszázasom is bánja!
– Nem igaz, hogy éppen ők szúrtak ki velem!
– Bejött a két necces és pont ő, pont ő!
– Nem igaz, hogy nem pont kics….ből írták ezeket az oddsokat!
Aztán megnyugszom és pár nap múlva újra játszom. Mert kell az izgalom.
Ennyi pénzért? A hülyének is megéri!
Hozzászólások