fáradt hajnal
nap-cipót ásított elém
horizont-kemencéből
feltolta az égre
bágyadt felhőfalatjait
az utcán tejköd bolyongott
a peron lassított
és megállt a vonatnak
zörögve bőgve indult a nap
a kutyák hátrafelé
vonyítottak
ültem fülkereggelemben
ettem a belém rohanó tájat
szemmel ittam párás üveget
az almaízű életet
a vagonban öregemberek
utolsó évei voltak útitársaim
a könnyű semmiséget
átlibbenve szelte át
a jegyellenőr-lány
derengő pirkadat-haját
babrálta a talány
hogy vajon itta-e már be illatát
szerencsés férfiorr
előbb ért ide
derűs mosolygó két szemének
hideg melegsége
követte ringón
vidám valója
dolgát szelíden
és kötelességtudóan tette
s akkor közös zavarunkkal
szavában
szólt hogy egy
kis fehér virág van
barnán szendergő hajamban
kezébe adtam
félszegen
s már ment is elfelé
elvérzett a pillanat
hideg lett
és új utasok jöttek
bennem olvadt
vonatkerekek zörögtek
ajánlás
bármerre sodor
a máv-szerencse
szívedben legyen
kis szelence
hajamban termő
virágnak
gyűjtsd össze mind
csokornak
Hozzászólások