Hetedhéthatár | A szertelen vadászat

Szépirodalom - próza

A szertelen vadászat

 

A régi falióra ingája egykedvűen szabdalta a levegőt. Teljesen mindegy volt számára merre járnak a mutatók, és az sem érdekelte, hogy Bence egyre idegesebben nézi a számlapot. Csaknem hatvan éve szolgálta tisztességesen a házat, mindössze egyszer kellett elvinni az óráshoz. A mester azonnal látta, nagyszerű régi szerkezetet foghat a kezei közé, gondos munkát végzett. Kísérletet tett az óra megvásárlására, de ő lepődött volna meg a legjobban, ha ez sikerül. Bence édesapja nem adta el az órát, hiszen ő is szüleitől örökölte. Nagy becsben tartották. Megbecsülés ide, megbecsülés oda, az öreg szerkezet soha nem tett senki kedvére, mindig híven teljesítette kötelességét.  Öt perc múlva hat óra – állapította meg a férfi – és Teri még semmi előkészületet nem tett a vacsorára, pedig lányát, vejét és a kisunokákat várták. Remélte, hogy felesége nem feledkezett meg a két héttel ezelőtt tett meghívásról. Egyelőre nem akarta megkérdezni, mert párja napok óta olyan furcsán viselkedett, mintha duzzogna valamiért. Türelmetlen, barátságtalan volt, ami egyáltalán nem jellemző rá. Bence hosszú ideje nem tett semmi olyat, még titokban sem, amiért haragudnia kellene. Talán elfelejthetett valami fontos dolgot – gondolta –, de se névnap, se születésnap, se házassági évforduló nem volt abban a hónapban. Vadászni is csak egyszer volt a héten, az sem lehet ok a zsörtölődésre. A vadászat egyetlen hobbija és szórakozása volt, ami olykor-olykor ugyan adott okot egy kis morgolódásra, de vitára és főleg napokig tartó „haragszomrádra” semmiképpen. Bizonyára most is valami más oka lehet az asszony rosszkedvének, de mi? Eszébe jutott, hogy Teri néhány nappal ezelőtt hosszasan beszélt telefonon Elemér feleségével, akiről köztudott, hogy mindig szeret fontoskodni, és eljátszani a jól informált mindentudót. Bizonyára Gizi idő előtt elkotyogta a Somogy megyei hajtóvadászatot, ahová barátjával mennének. Háromnapos kaland lenne, ami még nem volna baj, de pont akkor, amikorra megbeszélték a sógor meglátogatását. Nem akarta sokáig titokban tartani a sikeres vadászattal kecsegtető meghívást, csak éppen a rossz hangulat miatt várt vele. Egy héttel később is utazhatnak, abból biztosan nem lenne semmi probléma. A sógor megérti a férfias programokat, Sárika pedig mindig mindenben egyetért férjével. Valószínű Terivel is nyugodtan meg tudták volna beszélni a változást, ha Gizi nem kavar megint feleslegesen más dolgába. Így persze már jóval nehezebb lesz, de vacsora után, ha már újra kettesben lesznek, mindenképpen szóbahozza kérését.

A falióra mutatói negyed héthez közeledtek. Nem lehetett tovább várni.  Bence kiment a konyhába. Leült az étkezőasztalhoz, igyekezett minél segítőkészebb hangon megszólalni.

– Terikém drága! Mikorra várjuk a gyerekeket?

– Semmikorra! Lemondtam a mai vacsorát! – közölte indulatosan az asszony.

– Lemondtad? Miért? Miért nem szóltál nekem erről?

– Te sem szólsz nekem mindenről! Egyébként sem vagyok vendégfogadó hangulatban. Ne aggódj, szépen elrendeztem. Nem lesz semmi sértődés.

– Ennek azért örülök.

– Jó, hogy legalább te tudsz örülni valaminek! – csattant a barátságtalan válasz.

– Mi van veled szívem? – kérdezte aggódva Bence. – Napok óta figyellek, és látom, valami bajod van. Rám haragszol, vagy bántott valaki?

– Valóban nincsen jó kedvem. Csalódtam benned!

– De hát miért? – nyelt nagyot a férfi, és abban a pillanatban bizonyára megfojtja Gizit, ha a keze közé kerül.

– Nem akarsz nekem mondani valamit?

– Szóval már tudod? El akartam mondani, de tényleg! Csak olyan rossz kedved volt, várni akartam vele. Azt gondoltam nyugodt körülmények között, majd szépen megbeszéljük.

– Hogyan lehet ezt szépen megbeszélni? Észnél vagy te egyáltalán?

– Nem értem mi történt most veled! Biztosan valami nagy zagyvaságot mondott az a bolond Gizi, amiért így kikeltél magadból.

– Mi köze van ehhez a Gizinek? Ne beszélj már össze-vissza!

– Nem a háromnapos somogyi vadászat miatt borultál ki?

– Bence! Ne nézzél már ostobának. Ki beszél itt Giziről, meg Somogyról, meg vadászatról?

– Akkor nem értelek!

– Nem? Na és ez mi? – kérdezte Teri dühös könnyekkel a szemében, és egy kis csomagocskát dobott az asztalra. Apró, nagyjából 2×5 centiméteres kis tasakot, vastagsága talán egy-két milliméter lehetett. – Az egyik vadászinged zsebéből esett ki mosás előtt!

– Örülök, hogy megvan, már kerestem, de ez most nem érdekel. Mondd már meg végre, mi bajod van?

– Mi bajom? Még kérdezed? Hát minek ez neked?

– Szerinted mi a csodának kell egy alkoholos törlőkendő egy vadásznak? A távcsövet tisztítom vele! – kiáltott fel mérgesen Bence, de a következő pillanatban már nem tudta visszatartani nevetését. Rájött, hogy mi az, amire a kis csomagocska nagyon hasonlít.

– Alkoholos törlőkendő? A távcsőhöz? – hüledezett Teri. – Én azt hittem, szóval arra gondoltam, hogy, hogy…

– Tudom, egy óvszer! – hahotázott tovább a férfi, és magához húzta szégyenkező feleségét. – Ezért duzzogtál napokig?

– Jó, jó! Felejtsük el, és bocsáss meg! – nevetett már Teri is. – Szereztem magunknak néhány rossz napot, de majd kárpótollak mindenért.

– Szóval akkor mehetek Somogyba vadászni? – igyekezett kihasználni Bence a kedvező szituációt.

– Igen, mehetsz! – hangzott a beletörődő sóhaj.

A megbékélést gyors vacsora követte, a vendégeknek szánt vörös bor is előkerült a hűtőből. Töltöttek az öblös poharakba, nevetve koccintottak. Sokat sejtetően néztek egymásra, és mindketten arra gondoltak, hogy a hálószobában hamarosan szertelen öröm várja őket.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

2 hozzászólás van ehhez: “A szertelen vadászat”


  1. Nagyon szórakoztató a novella.

    Hozzászóló: Eiselt György | 2017. augusztus 31., 12:39
  2. Köszönöm Gyuri!

    Hozzászóló: Tátrai S. Miklós | 2017. szeptember 2., 17:33

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés