érkezésed nem volt feltüntetve a menetrendben
mint a fontos dolgok általában
váratlanul ért a becsapódás kataklizmája
holott igazából számítottam ilyesmire
mindig izgatottan vártam a katasztrófát
hogy valaki szétfröccsenjen a kerekek alatt
de naivan magamra sosem gondoltam
felkínálható áldozatként
ahogy elsétáltál előttem
lábaid szép harangingása
magas homlokodra ült éjszakák
titkainak varázsa
folyékony óraműveket
indított el
eddig számomra ismeretlen hiányod helyén
a szomszéd padra ültél
jelenléted szemérmes szépsége
gyújtogatni kezdett
míg én
erőszakkal szemembe csavart fénysugarakkal
kapaszkodtam a leszakadni készülő
égbolt csillagaiba
ugyanarra a mondatra vártál mint én
elindultunk tönkretenni a nyugalom bűvköreit
mögöttem húztad a bőröndödet
a kereke a mellkasomban zörgött a kockaköveken
és kedves kacagássá fajult a hangja
ugyanarra a vonatra szálltál mint én
az ajtó előtt megfordultam
szembeszálltam magányom törvényszerűségeivel
és tenyerembe szögeztem a kérdést hozzád
segíthetek?
te azt mondtad igen
tetőtől talpig rám mosolyogtál
és felnevetett lágyan
kezed intése
egy beláthatatlan távlatokkal kecsegtető
banális pillanatra
együtt tartottuk titkos terheink súlyát
hogy aztán te elengedd s én átvegyem
és felkapaszkodva a vonatra elhelyezkedjünk
az induló eshetőségek
lassan elvérző rendszerében
nem mertem melléd ülni
inkább másik kabinba menekültem
a vissza nem térő alkalom kínálta lehetőségek elől
és udvarias szavakat váltottam magammal
unalmas semmiségekről
az út alatt
próbáltam úgy haldokolni
mintha éltem volna előtte
az ablakban tükörképemben fürödtem
önmagamba mélyesztettem tekintetemet
és figyeltem hogyan robog vissza bennem
a valódi világ
mikor megérkeztünk
és leszálltunk az éjszakában
a szívemben összetört üveghattyút szorongattam
te előttem lépkedtél
olyasféle könnyedséggel
ahogyan csak az ártatlan gyilkosok tudnak
bőröndöt húzni
kézmosás után
országos jelentőségű pályaudvarokon
ugyanahhoz a sínhez sétáltál
amelyikről az én vonatom indult
de akkor már nem tudtalak megszólítani
eltakart előlem
a köztünk félúton megrekedt éjszaka
nem jöttél velem tovább fizikailag
a pesti gyorsra szálltál
amit sejthettem volna
nagyvárosi eleganciádból
örökre elvesztél számomra
többé nem láthatlak egészként
hiába próbállak összerakni
mindenből mi itt maradt
hiába próbálom elképzelni a kebled illatát
a szőke hajadba kapó szél irányát
szemedből csorduló könnyeidben
bánatos arcom tükröződését
csak memóriámban fuldoklik
jelenléted hiánya
Hozzászólások