Már majdnem éjfél, vége lesz a napnak,
látod, él a fény, földünk másik felén,
a régi hangok torkodban ragadnak,
s lám, kis felhő int a messzeség egén.
Még forr a vágy és rőt idő a fákon,
bizony jóleső a hűs patak vize,
ám itt talál a hűvös éjszakákon
már a készülődő ősz avarszíne.
Csak csók ragyog és szempillám bezárul
minden kint reked, mi túlontúl zilált,
szívcsendjein a mindenség kitárul
immár nem halmozunk újra új hibát.
Szótlan mosoly jár, az éj sem szomorú,
s álmunk muzsikája almaillatú.
Hozzászólások