Hetedhéthatár | Jiří Menzel Életműdíjat, Magda Vášáryová az Európai Mozi Nagykövete Díját vette át a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon

Kultúra, művészet

Jiří Menzel Életműdíjat, Magda Vášáryová az Európai Mozi Nagykövete Díját vette át a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon

2017. zeptember 8-án, pénteken kora este a Művészetek Házában, Jiří Menzel és Magda Vášáryová díszvendégek részvételével megkezdődött a 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A közönség hatalmas lelkesedéssel fogadta az Oscar-díjas cseh rendezőt és a Sörgyári capriccio c. filmjének felejthetetlen női főszereplőjét. Jiří Menzel Életműdíjat, Magda Vášáryová az Európai Mozi Nagykövete Díját vette át a fesztiválon.

Jiří Menzel és Magda Vášáryová
Forrás: facebook.com/cinefestmiskolc

Bíró Tibor fesztiváligazgató megnyitóbeszédében köszönetet mondott a támogatóknak és kiemelte, hogy a Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál a hagyományok megőrzése mellett folyamatosan fejlődik. Idén egy kétszáz fős teremmel bővült a vetítőhelyek száma és az elmúlt években már világsztárok is rendszeres vendégei a fesztiválnak.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója köszöntőbeszédében azt hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos, hogy megtartsuk az emberi szó erejét, a filmfesztiválok azért is a jelentős események, mert ott a résztvevők beszélgetnek egymással. A 14. CineFesten, Miskolcon akár két Oscar-díjas filmrendező – Szabó István és Jiří Menzel – mellé is leülhetünk beszélgetni.

Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere fesztiválnyitó gondolataiban kitért rá, hogy a filmkultúra hagyományait tisztelő, de új utakat kereső, új tehetségeket felfedező CineFest támogatásával a város üzenete az, hogy kitartó munkával világszínvonalú értékeket lehet létrehozni ebben a régióban.

Muszatics Péter filmtörténész, a CineFest, CineClassics szekció kurátorának laudációjában elhangzott: „Nyitófilmünk, a Sörgyári capriccio női főszereplője, Magda Vášáryová nemcsak filmszerepek tucatjaival vívott ki elismerést. A rendszerváltás után diplomata- és politikusi karrierje egészen a szlovák elnökjelöltségig vitte, munkája közben bizonyította: igazi európai.”

Bálint András, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész laudációjában rámutatott, hogy Magda Vásáryová életpályája első szakaszában gyönyörű, érzékeny, szenvedélyes színésznő volt, majd később elegáns, intelligens, hűvös diplomata lett. E két, látszólag ellentétes szerep Magda pályáján szépen összefér. Kiemelte a díjátadó pillanatának nagyszerűségét, amikor egy igazi európai személyiség, egy tíz nyelvet beszélő nagy színésznő és jeles diplomata Európa-díjat kap Miskolcon.

A Jamesen CineFest tavaly az Európa-díjjal Juliette Binoche színésznőt tüntette ki, idén Magda Vásáryová vette át az elismerést.

Magda Vásáryová köszönőbeszédében elmondta, hogy a Sörgyári capriccio üzeneteiből számára a legfontosabb, hogy nem szabad szomorkodni, mert az életben minden egyes nap szép lehet, különösen, ha egy kis őrültséget is belecsempészünk. Maradjunk hóbortosak, bolondosak, vidámak, mert semmi sem fontosabb annál, hogy minden napot boldogan éljünk meg.

A Jameson CineFest Életműdíját idén a cseh filmrendező Jiří Menzel vehette át. Tavaly, a közelmúltban elhunyt, filmrendezőt Makk Károlyt tüntették ki az elismeréssel.

Jiří Menzel az európai filmművészet egyik legjelentősebb alakja. Már első filmje, a Szigorúan ellenőrzött vonatok Oscar-díjat nyert 1968-ban. Az egy évvel az Oscar-díj után készült Pacsirták cérnaszálon húsz évre dobozba került, hogy aztán az 1989-es Berlini Filmfesztiválon elnyerje az Arany Medvét. Az Őfelsége pincére voltam 2006-ban több mint egymillió nézőt vonzott a mozikba a tízmilliós Csehországban, ez volt a rendező hatodik Hrabal-adaptációja. Filmjeiben kivételesen játszik egymásba a komédia, a tragédia, az érzelmesség, a finom humor és az irónia – ami csak a legnagyobbak sajátja.

Szabó István Oscar-díjas rendező laudációjában elhangzott: „Mindig csodáltam a munkádat. Mindig irigyeltem a filmjeidet. Mindig szerettem volna megtudni a titkodat, amitől olyan szeretetreméltóak a filmjeid. Aztán nagy nehezen rájöttem, hogy azért szeretetreméltóak a filmjeid, mert Te magad egy szeretetreméltó fickó vagy, és szeretetreméltó módon nézed a filmjeid hőseit, amitől ők is szeretetreméltóak lesznek, s ez a varázslat pár rövid percre szeretetreméltóvá teszi a közönséget is.”

Az Életműdíj átvétele után Jiří Menzelt a CineFest színpadán sem hagyta cserben a humora. Megjegyezte, hogy roppant boldog lenne, ha Szabó István méltatásának legalább a fele igaz lenne, majd figyelmeztette a közönséget, hogy ne tapsoljon olyan hosszan, mert elmegy az idő és elalszanak majd a filmjén.

A CineFest szeptember 9-én, szombaton is világhírű vendégeket köszönt: A bosszú angyala c. filmjének vetítésére érkezik a négyszeres Oscar-díjas amerikai színész-rendező Clint Eastwood lánya, Francesca Eastwood. A tehetséges színésznő rendezője – Natalia Leite – kíséretében látogat el Miskolcra.

A Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idén is a világ filmművészetének legfrissebb és legszínvonalasabb kínálatát hozza Miskolcra, olyan nagyjátékfilmeket, kisjátékfilmeket, dokumentum- és animációs filmeket, amelyeknek a Jameson CineFesten lesz a magyarországi premierje. A Nagyjátékfilmes versenyprogramban látható alkotások idén is megmutatják, mi történt a mozgóképes világban az elmúlt egy évben. A Kitekintő/Open Eye kategória filmjei már bizonyítottak a világ nagy mozgóképes eseményein, de a MusicDocs blokkban is csupa nagyágyú szerepel. A CineFest Életműdíjas Szabó István védnökségével már 8 éve futó CineClassics a 110 éve született Radványi Gézára és a miskolci származású Dargay Attilára emlékezik. A fesztivál műfajokat bemutató szekciója, a CineGenre fókuszában pedig 2017-ben a musicalek állnak.

A Jameson CineFest nemzetközileg is egyre elismertebb. Európa legnagyobb forgatókönyv-fejlesztő projektje, a TorinoFilmLab idén Miskolcot választotta helyszínének, de a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivál és a Hongkongi Filmnapok is bemutatkoznak a fesztiválon. A Jameson CineFest szeptember 17-ig tart.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Jiří Menzel Életműdíjat, Magda Vášáryová az Európai Mozi Nagykövete Díját vette át a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés