UNESCO-elismerés a pécsi Gandhi iskolának • Hetedhéthatár

Emberi tényező

UNESCO-elismerés a pécsi Gandhi iskolának

A Gandhi Gimnázium történetének legrangosabb szakmai elismerését vehette át szeptember 15-én az iskola fenntartójának vezetője. A Gandhi intézményi rendszer cigány/roma szellemi kulturális örökség megőrzését célzó pedagógiai programja ugyanis felkerült a szellemi kulturális örökség megőrzését szolgáló jó gyakorlatok nemzeti nyilvántartására. A döntést, amely az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság javaslata alapján született, Debrecenben hirdették ki pénteken.

A Kulturális Örökség Napjai országos megnyitóján jelentették be: ebben az évben hazánkban a szellemi kulturális örökségek nemzeti jegyzékére a nagyecsedi magyar és cigány tánchagyományok, valamint a höveji csipkevarrás élő hagyománya kerül fel, a jó gyakorlatok nyilvántartása a Gandhi intézményi rendszer említett programjával bővül.

Az elismerő dokumentum átvétele

A jegyzékre vételt elismerő dokumentumot a Gandhi képviseletében a pécsi középiskola fenntartójának vezetője vette át. – Rendkívüli elismerés ez számunkra – mondja Virág Bertalan. – Bár a pécsi Gandhi Gimnázium már közel negyed évszázada ápolja és örökíti tovább a cigány/roma kultúrát, európai viszonylatban is különleges szakmai-módszertani munkát végez, de az elmúlt egy-két évben sikerült újabb fejlesztésekkel még tovább bővítenünk a lehetőségeinket. Bizonyára ez is hozzájárult a sikerhez, amely most újabb ösztönző erőt jelent a céljaink eléréséhez, hogy növeljük az oktató-nevelő munka eredményességét, és tovább erősítsük, szélesítsük a partneri kapcsolatainkat. Ez az elismerés mindenkit illet, aki valaha is dolgozott a Gandhiban vagy a Gandhiért.

A pécsi központú Gandhi intézményi rendszer három fő pillére a fenntartó Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. és az egyaránt általa működtetett Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint Nemzetiségi-Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központ (NeRok). Ebben a rendszerben olyan munkát végeznek, amely a cigány/roma értékek megőrzésére és átadására kidolgozott módszertanon alapszik. Ennek jegyében a középiskolában beás és lovári nyelv, valamint cigány népismeret tantárgyat is oktatnak, a diákok megismerkednek a cigány/roma hagyományokkal, kultúrával, tanulnak a népcsoport történetéről, költészetéről, művészetéről is. A tavaly indult alapfokú művészeti iskola ugyancsak tovább élteti bennük a cigány/roma tradíciókat, értékeket. A két éve alapított NeRok pedig korszerű technikával és berendezésekkel ellátott kulturális, oktatási színtereket, kreatív alkotóműhelyeket foglal magában. Kiemelt feladata a magyarországi nemzetiségekkel, cigány/roma szervezetekkel partneri viszonyban történő együttműködés, a nemzetiségi – kiemelten a cigány/roma – kulturális értékek felkutatása, archiválása és minél szélesebb körű megismertetése.

Az UNESCO 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményt, amelyhez 2006-ban Magyarország is csatlakozott.  A nemzetközi egyezmény célja a közösségi tudás, a gyakorlat, a kifejezésmódok megőrzése, a közösségek identitásának megerősítése és a kulturális sokszínűség elismerése. Az egyezmény magyarországi végrehajtásának részeként hozták létre A szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékét, amelynek az a célja, hogy számbavegyük és nyilvántartsuk a Magyarország területén fellelhető szellemi kulturális örökséget. Az örökség-elemeket maguk az érintett közösségek terjesztik fel évről évre a jegyzékre, amely ezáltal folyamatosan bővül.

(Forrás: nerok.hu)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS