Néprádió • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Néprádió

Ötvenháromban került Tóth László MÁV pályamester és családja Békés megyéből Bács-Kiskun megyébe. Szolgálati okból helyezték át egy másik pályaszakaszra. Legalább is ez volt az indok. Tóth tudta az igazi okot, valaki beárulta a főnökeinél Békéscsabán, hogy az egyik pályaőrnek adott két vödör oltott meszet az építkezéshez, hogy a faluban lévő házát ki tudja javítani. Abban az időben még nem volt annyi tüzép, meg efféle telep, hogy csak úgy lehessen kapni meszet, cementet.

Az is igaz, hogy az állomás épületét tatarozták, onnan akkoriban ez a két vödör mész nem is hiányzott, ennyit el is pocsékoltak a maltert keverő inasok. De hát a szabály az szabály, meg akkoriban még a falnak is füle volt. Nem mondhattál semmit csak úgy meggondolatlanul a kocsmában, a boltban sem, de még otthon a lakásodban sem, mert könnyen előfordult, hogy pont a szomszéd, az ablak alatt kihallgatott és már jöttek is a lódenkabátosok és a fekete autóval úgy elvittek, mint a pinty. Pedig már akkor is nagy éhség volt az információra. Főleg politikai téren. Sajnos ehhez barátilag sem lehetett hozzájutni, mert ki tudja, mi lakozik a barátokban. Tehát bizonytalan volt minden.

Akkor még nem volt televízió, csupán rádióra lehetett szert tenni, de már ezt is kivételesen jó összeköttetések révén. Emlékszem abban az időben ott a békési kis faluban már volt vezetékes rádió. Ez nem volt más, csupán a falra akasztott hangszóró, hozzá vezeték, amely a községházára futott be, innen szolgáltatták a zenét, a Kossuth vagy a Petőfi adó műsorát. Ez a mai kábeltelevíziózás ősi formája volt, szólt éjjel-nappal, de csak azt hallgathattál, amit „onnan” a vezetéken irányítottak.

Ha rádiód volt, az már nagy kincsnek számított. Ma is előttem van az a szürke szövetes, barna fakazettás kis doboz, amelynek két gomb volt az elején. Az egyikkel be és ki lehetett kapcsolni, a másik gombon, pedig két jel volt, egy „K” és „P”, jelezve a két alapadó („Kossuth” és „Petőfi”) fogási lehetőségét. Nem volt nagy, talán egy kicsivel nagyobb, mint a mai „postai egyen csomag” terjedelme, olyan húszszor tíz centi nagyságú. Ez volt a Néprádió.

Azért voltak ügyes és leleményes emberek is. Szinte semmiféle tiltással sem lehetett megakadályozni, hogy valaki bővebb információhoz jusson a Szabad Európa Rádió hallgatása révén. Az ügyesség ott kezdődött, hogy ebbe a Néprádióba beépítettek egy kis szerkezetet, tehát tovább fejlesztették és már lehetett is fogni Cseke Lászlót. Csak arra kellett vigyázni, hogy ezt csak én tudjam, senki más. A hallgatást is olyan halkan kellett végezni, hogy meg ne hallja más, mert akkor vége volt mindennek. Igaz, értékelhető híreket este hét és tíz óra között mondtak. Ebben az időben már faluhelyen azért csend van, tehát a rádió hangja könnyen kiszalad a zárt ablakon is. Meg egy kicsit erősebben is kellett hallgatni, mert ugyan azon a hullámhosszon éktelen zörejjel, visítással működtek a zavaró állomások. Szinte zenész, illetve szövegfülnek kellett kialakulni, hogy lehessen hallani valamit.

Történt ekkor, hogy Tóth László pályamester egyik szomszédja a Kovács Miklós, szert tett egy ilyen „feltuningolt” Néprádióra. Már alig várta, hogy hallgathassa, de ugye ezt az utcáról is le kellett ellenőrizni, mi szűrődik ki, mi nem. Ezt azért nem bízhatta másra, magának kellett meggyőződnie mindenről.

Egyik este Tóth László pályamester a falu másik felében járt. Volt egy kis megbeszélni valója. Úgy közel tíz óra lehetett, amikor hazaért. Az utcai világítás abban az időben eléggé gyér volt, meg felhős is volt az ég, nem nagyon lehetett látni. A kóbor kutyák miatt mindig vitt magával egy husángot, így volt ez most is.

Odaért a házához látja, hogy a Kovács Miklós ablaka alatt valaki kuporog. Ez nagyon gyanús lett neki, meg eszébe jutott az a bizonyos két vödör mész is, az áthelyezés. A szomszédot meg kell védeni az ilyen besúgóktól. A gondolatsort tett követte, odament az ablaknál kuporgó alakhoz és pár kemény ütéssel jó helyben hagyta. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, hazament és lefeküdt. Másnap reggel szomszédja bekötött fejjel újságolta:

– Képzeld, egy marha jól fejbe vágott az ablaknál, pedig csak azt akartam meghallgatni, mennyire szól a rádióm.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS