Nem könnyű feladat olyan emberrel csevegni, aki folyton azt lesi, mikor fogják kalapjukat a vendégek. Paula Hitler azonban jól ismerte a bátyóját, és olyan ügyesen vezette a purparlét, hogy Hitler nyelve is megoldódott lassacskán. Ekkor derült ki, mekkora tudás szorult a kis bajszosba. Rengeteg dolog érdekelte: művészetek, filozófia, politika, műszaki tudományok, gyó­gyászat… Hosszan idézett Schopenhauertől, Goethétől, Shakespeare-től és a… Bibliából. De behatóan ismerte Platón, Arisztotelész, Buddha, Konfuciusz és Kálvin műveit is.

Ha korábban Hitler, most én hallgattam. Hiszen ez az emberke még az apámat, sőt, mindnyá­junkat leköröz! Már az sem lepne meg, ha elszavalná egyik versét valaki.

– Kubizek, volnál szíves felolvasni a Denk’ es! című költeményt! Felolvashatja? – kért engedélyt Paula a Vezértől.

– Nem, hagyd! Ez már túl… túl… Hogy is mondjam? Intim dolog, és a vers is érzelmes – tiltakozott Hitler, mintha szégyellné, hogy ilyen lágy érzelmek jellemezték valamikor.

– Érzelmes? Zseniális, tiszta Heine-vers, amitől, ami igaz, az igaz, ma is kicsordul a könnyem, ha olvasom – bizonygatta Hitler ifjúkori barátja, feltehetően őszintén, elvégre ez itt mé­giscsak az Édenkert, ahol senki sem hazudik.

– Gut, nem bánom. Elolvashatod. De csak ezt, és semmi mást.

A férfi rázendített. Kívülről tudta, nem kellett azt neki olvasni.

Denk’ es!

Wenn deine Mutter alt geworden
Und älter du geworden bist,
Wenn ihr, was früher leicht und mühelos
Nunmehr zur Last geworden ist,
Wenn ihre lieben, treuen Augen
Nicht mehr, wie einst, ins Leben seh’n,
Wenn ihre müd’ geword’nen Füße
Sie nicht mehr tragen woll’n beim Geh’n,
Dann reiche ihr den Arm zur Stütze,
Geleite sie mit froher Lust;
Die Stunde kommt, da du sie weinend
Zum letzten Gang begleiten mußt!
Und fragt sie dich, so gib ihr Antwort,
Und fragt sie wieder, sprich auch du!
Und fragt sie nochmals, steh’ ihr Rede,
Nicht ungestüm, in sanfter Ruh’!
Und kann sie dich nicht recht versteh’n,
Erklär’ ihr alles froh bewegt,
Die Stunde kommt, die bitt’re Stunde,
Da dich ihr Mund – nach nichts mehr frägt.

Én ugyan egy kukkot sem értettem németül, de mire való a fordító? Nyers fordításról lévén szó mellőzöm a műelemzést, de érzelem az tényleg volt benne, ki is bújt egy könnycsepp a félre fésült hajú, kefebajszos férfi szeméből. Még ilyet! Elég sok mindent láttam, tapasztaltam életemben, de ezt sem néztem volna ki Hitlerből.

– Nem hallhatnánk néhány részletet a Mein Kampfból[1] is? – reszelte meg a torkát édesapám.

– Azt már nem. Elégedjetek meg a Denk’ es-szel!

– És ha szépen megkérlek?

– Akkor sem. Ez az irkafirka tiszta agyrém, és még nagyobb bakot lőttem vele, mint A tőkéjével Marx Károly. Bárcsak visszacsinálhatnám az egészet! Ennél már csak akkor botlottam nagyobbat, amikor meg is valósítottam egyet-mást belőle. Valójában alig tudom elhinni, hogy az Úristen megbocsátotta bűneim, és nem vágott Lucifer mellé a Seólba – roskadt magába az egykori kancellár.

(Következő rész: jövő vasárnap)

[1] Az én harcom. Hitler egyetlen, még életében kiadott, politikai tárgyú könyve.

Megosztás

Tweet