Börzsönyi Erika | Akit a falka kivet

Szépirodalom - próza

Akit a falka kivet

 

Élete első népművelési gyakorlatán félve nyitott be a vidéki művelődési ház igazgatójának irodájába, ahol jelentkeznie kellett. Némi vigaszt nyújtott számára az ablakon kinézve eléje táruló látvány: arra a kórházra néztek az ablakok, ahol világra jött. Barátságosan fogadták, a szakmáról többet tanult az ott töltött három hét alatt, mint tanulmányainak első tanévében. Egy vékony, szőke, kedves és mosolygós fiatalember mellé osztották be, aki a gyakorlatvezetője lett.

– Na, mellette biztonságban leszel! – mondta nevetve az egyik takarítónő és kétértelműen a lányra mosolygott.

– Tibi vagyok – mondta a kolléga, és széles mosolyát Rózára villantotta. Nagyon szorongsz, szivi, ez így nem fog menni – folytatta. – De majd én segítek, ne félj! Első dolgunk az lesz, hogy meglátogatjuk a járáshoz tartozó községi művelődési házakat, és szépen bemutatlak mindenkinek, aki számít. Persze majd megtanulod a szakma fortélyait is, megtapasztalod a székhordást, lesz galambkiállítás és koncert, szombati bicskás bálban fogsz ügyelni, na meg lesz egy esküvőnk is. Jó erős hónapot fogtál ki!

Így kezdődött munkakapcsolatuk és később barátságuk Tibivel, a lányos képű, laza mozgású sráccal, aki csak néhány évvel volt idősebb Rózánál, de már jelentős szakmai rutinnal rendelkezett. Rengeteget beszélgettek, Tibi a sokadik alkalommal elárulta Rózának, hogy meleg. A lány akkor értette meg a takarítónő célzását az első napon, hogy mellette biztonságban lesz.

Nemcsak a szakmáról, mindenről tudtak beszélgetni, Tibi nagyon szépen mondott verset, és szerette, ismerte az irodalmat, ő maga is írt, verset, prózát. Róza elárulta neki, hogy ő is ír verseket, de még nem mutatta meg senkinek. Tibi volt az első, akinek tétován, félve megmutatott néhányat. A fiú biztatta, tehetségesnek látta!

Ha nem volt semmi dolguk, leültek valahol és beszélgettek. A harmadik hét végén a többiek már cukkolták őket, hogy milyen jó barátnők lettek, de ezen mindketten csak nevettek.

Tibi nemcsak más volt, hanem mérhetetlenül magányos is. Elvágyódott a járási székhelyről, a nagy faluból, ahol csak titkokban lehetett együtt barátjával, akinek kilétét még Rózának sem árulta el.

A hetvenes évek elején, főleg vidéken, még nem lehetett nyíltan felvállalni a homoszexualitást. A férfi elárulta Rózának, hogy Budapestre vágyik, állást és albérletet keres, mert úgy érzik a társával együtt, hogy a fővárosban könnyebben el lehet bújni. És persze abban is bíznak, hogy kevésbé lesz kirekesztő az a környezet.

Következő alkalommal, amikor Róza visszament gyakorlatra, Tibit már nem találta ott. Csak annyit tudtak a munkatársai mondani, hogy valahova Pestre költözött, de mindenkivel megszakította a kapcsolatot.

Néhány év múltán Róza, már a diploma után, Pestre került. Egy művelődési házban dolgozott és eszébe jutott Tibi. A szakma olyan belterjes volt akkoriban, szinte mindenki ismert mindenkit. Ha máshol nem, továbbképzéseken találkozhattak az ország minden részéből a régi ismerősök. Úgy gondolta, nem lesz nehéz a nyomára bukkannia. De valahogy mindig elkésett: amikor felkereste a távoli külvárosban a hatalmas panelházak közé ékelődött kis művelődési házat, Tibi már nem dolgozott ott. Ezúttal viszont tudtak felvilágosítást adni arról, hogy hol keresse. Már nem a szakmában dolgozott, a könyvterjesztésben vállalt állást. Róza némi kérdezősködés után megtudta a változás mozgatórugóit is: Tibit fegyelmivel bocsátották el, aminek oka mássága volt.

– Szocialista népművelő nem lehet homokos! – üvöltötte elvörösödött képpel a főnöke, amikor az utolsó munkanapján bement dolgozni. Ezt a munkatársak egyike mesélte el Rózának, aki fültanúja volt a történteknek.

Soha többé nem látták egymást, nem sikerült a nyomára bukkannia. Ő volt az első meleg barátainak hosszú sorában, mert valami különös vonzás folytán életének későbbi szakaszaiban is voltak hosszan tartó, mély és tartós barátságai. Talán, mert megérezték benne az elfogadást, a rokonlelket, mert kölcsönösen bíztak egymásban, a meleg férfiak és a hetero asszony? Nem volt jelen ezekben a kapcsolatokban a férfi és nő barátságát sokszor ellehetetlenítő szexus, a nemek közti öntudatlan harc.

Róza majd negyven év múltán is fel tudja idézni magában utolsó beszélgetésüket.

– Aki más, az mindig magára marad – mondta Tibi a restiben, ahol a kék kockás abroszokkal letakart asztalok egyikénél ültek, korsó sörrel a kezük ügyében. – Magára marad, mert nem akar a falka tagja lenni – folytatta a férfi –, és a falka ezért kiveti magából, kirekeszti. Te is más vagy, kislány! Csak másképp. Érzékenyebb, finomabb, és tehetséges. Lehet, rád is magány vár, de ne add fel, a falkához soha ne csatlakozz!

„Maradj fölöslegesnek, a titkokat ne lesd meg…” – ezt már egyszerre mondták, és felnevettek, de keserű volt a nevetésük, keserűbb, mint az időközben meglangyosodott sör utolsó kortyai.

Aztán megérkezett a vonat, ami Rózát hazavitte, Tibi pedig ott állt a peronon az állomás faragott faoszlopai között, és integettek egymásnak.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Akit a falka kivet”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés