Kisslaki László | Dorka szép halált hozott

Szépirodalom - próza

Dorka szép halált hozott

 

– Bánatszívvel kérünk Urunk – hangzott fel a legfrissebb zsoltár poéta Lajcsi ajkán. Na, már ha a kántor vadszamárordítását annak lehet nevezni. De hirtelen nagyot káromkodott, mert visszacsúszott a búbos kemencéről. Csak ő tudja, mit akart ott.  – Éjfélre már tetőfokára hágott a hangulat a halotti toron. Hogy néhány férfi berúgott, az rendben van, de még a siratóasszonyok is tréfálkozva nyalogatták a fehérnépnek való bodzapálinkát. Ráadásul a mélyerkölcsű füvesasszony, Kanna Juli rámosolygott Lajcsira: – tényleg vicces fiú az a kántor. Ezen csodálkoztak, mert a bábaasszonyt eddig csak egyszer látták kacarászni, mikor is a Moravec tanyán négyfülű gyereket segített a világra.

Most már azon sem lepődtek volna meg a gyászolók, ha egy vőfély-viselt legény elordította volna magát: – Eladó a menyasszony!

Az elhunyt Makóné, született Tőgyes Ilon, biztosan megbocsájtotta a vidám virrasztást, de hát édes istenem, reggel futott be az évek óta várt vonat a hazatérő hadifoglyokkal. A faluban sok portán sírtak, de az örömtől.

Másnap reggel, Makó Gyuri kába fejjel ébredt. Megpróbálta felidézni a tegnapi estét, de egy idő után lemondóan legyintett. Meghúzta az agyserkentő borosüveget, aztán vakarózva kiült a priccs szélére. A kuvasz vakkantott, és a gazdája lábához feküdt. Onnan morogta a kandúrt, aki egy libafejjel bíbelődött a sparherd mellett. Anna, az elhunyt nővére, meg éppen levette a bádogüstöt a tűzről és leforrázta az utolsó libát, amit mára még a piacra szánt. Négy már pucéron didergett a zsákban. Az asszony elmerengett egy kicsit, mielőtt nekiállt a kopasztásnak. Nem csoda, hiszen hajnal óta talpon van. Egy éve, hogy megözvegyült, és átköltözött sógorához, a nagybeteg Ilon húgát ápolni. Annyira azért nem hiányzott neki a halvérű férje, hogy ő is utána pusztuljon, mint Pucojj, a flegmának vélt házőrző. Szegényt még karóval se lehetett elzavarni gazdája sírjától. Anna, aggódó szeretettel ápolta húgát; éjszakánként majd lefordult a hokedliról, ha a fáradtságtól elbóbiskolt. Néha elképzelte – tán az ördög sugallta –, hogyha Isten magához szólítaná Ilont, hozzámenne Gyurihoz. Hiszen még csak Szent Mihálykor lesz hatvanéves, mikortól is az igazi, felhőtlen asszonyélet kezdődik! Legalább Gyuri jóváteszi hajdani bűnét, mikor a fészerben majd negyven éve elvette lányságát. Aztán meg alig szokta meg az öröm ízét a gazember, mégis húgát, Ilont vette el, aki éppen akkortájt nőtte ki a gyereklány pendelyt.

Dorka, a délről menekült kiscseléd szorgos volt, és segítette volna Ilont gondozni, de Anna nem engedte a beteghez, mert észrevette, hogy Gyuri úgy bámulja a lányka baracknyi zsengéit, mint kóbor kutya a lacikonyhát. Sőt! Meg is markolássza, ha kézközelbe kapja. Meg amit nem látott; néha oda is tévedt a vén kujon keze, ahová csak az esküvő után volt szabad a férjnek. De mit tehet egy kiscseléd, ha két kézzel viszi a húslevessel teli fazekat? Anna mindvégig a beteg mellett maradt, míg végül is a rák megunta, s lehúzta a függönyt. Utolsó szolgálata az volt – mivel itatnia már nem kellett szegényt –, felkötötte húga állát.

Most sietett, hogy hétre kész legyen, mert attájt hajt Béla a piacra, és őt is elviszi pakkostól. Éppen az utolsó libát rakta a zsákba, mikor meghallotta a disznót Béla kocsijáról. Nem csoda, az a szegény, dühében túlröfögte a szekérzörgést, hisz’ ki megy önként a henteshez?

– Aztán ha végzel, hozz tűzkövet a masinába – mordult fel Gyuri, miközben már jó ideje próbálta a ceignadrágját begombolni. De hasztalan, mert, a tegnapi tor miatt, még remegtek az ujjai. Az asszony csak bólintott, s már kifelé tántorgott a vállán a zsák libával, mikor a pitvarban utolérte Gyuri kurjantása:

– Egy pakli Levente is kell! – de erre már tényleg csúnyát gondolt Anna a zsák alatt.

– Küldjed Dorkát, hisz tojást visz a papnak! – lihegte vissza, de csak a cselédlány hallotta, aki éppen kifordult az istállóból.

– Megyek tüstént néne – mondta, és feltette az öregasszony zsákját hátra a disznó mellé. Még becsukta a kapuajtót, majd bement a cselédkamrába, utcait váltani. Gyuri, ahogy meglátta a belibbenő lányt, olyan heves forróság lepte el, mintha katlanba dugták volna. Szíve a torkában zakatolt, mint egy megvadult gőzmozdony. Boldogan érezte újra a legénykedvét, épp ugyanúgy, mint negyven éve, két perccel a nászéjszaka előtt. Berontott Dorkához, aki éppen réklit váltott. A lány nem sikoltott; megbénult a rémülettől. Hagyta, hogy a vadember az ágyra döntse, és pontot tegyen az i-re. De Dorka hiába várt, mert elmaradt az ékezet. Ahelyett Gyuri egy nagyot hördült, s tátott szájjal rámeredt.

Már halott volt. Most nyoma sem volt a szemében a huncutságnak. A lánynak lassan visszatért a józan esze. Hogy a nadrágját Gyurira húzza, érthető módon nem ment, mert férfibüszkesége még mindig delet mutatott. Dorka váratlanul elmosolyodott. Eszébe jutott, hogy ha hirtelen betoppanna a templompribék Kanna Juli, tán elájulna itt neki. Mindenesetre levette a szekrény tetejéről Gyuri vasárnapi tűzoltósisakját, és a halott ágyékára tette. Na, most már jöhet bárki. Jött is! A körorvos. Gyuri mára kérte barátját, hogy ugorjon be rendelőbe menet, a reumája miatt. Aztán Anna futott vissza a szekértől, mert a komódon hagyta a bugyellárist. Nagy volt a meglepetés! Pláne mikor Dorka elmondta, mi történt. Anna döbbenten állt, de csak addig, míg a doki le nem vette az oda nem való fejfedőt. Az asszony nagyot csuklott, s felzokogott, mert igazán csak akkor döbbent rá az őt ért veszteségre. Az orvosnak meg kicsordult a könnye a nevetéstől, miután felsóhajtott: – Ilyen halált kérek én is, Istenem. A nők, erre még csak nem is válaszoltak.

A temetésen még a nap is kisütött, hamar felszárította az éjjeli esőt. Gyuri tűzoltósisakja most már méltó helyen, a koporsó közepén, rózsáktól körülvéve csillogott a fényben.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Dorka szép halált hozott”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés