Kisslaki László írásai

Egy verőfényes reggel Gölöncsér bácsit az áramszolgáltató kisüzemből elbocsátották. Pedig harminc évig szorgalmasan kerékpározott egyhelyben, bekapcsolt dinamóval. A portás fenéken se billentette a kapuban, csak barátja, Huszár Bandi kapott egy irtózatos nagyot az ülepére.

Már májusban elkezdődött a Cefrelekvár és Műcsirke Trösztben a leépítés. Először azokat rúgták ki, akik legalább fél napot betegeskedtek az utolsó öt évben. Velük együtt távoztak a negyvenéves koruk felé közelgő öregek.

– Újjászülettem! – sikkantotta Nóra, mikor felbukkant a víz tükrén. Kicsordult a könnye a boldogságtól, mikor megpillantotta maga fölött a kék eget. Rögvest kibontotta a Teremtőtől kapott szárnyait, s az égre rebbent, maga mögött hagyva levetett lárvagöncét és a régi életét.  

Kocsis Irma már rég elfeledte, hogy cukros. Ezért nagyon boldog volt, mikor kihalászta a dobostortát a kukából. Igaz, lapos volt a szalaggal átkötött díszcsomag, mert valaki ráülhetett a villamoson; talán azért is került ide a méltatlan társaságba.

Éjjel még zuhogott a hó, de reggelre már elfáradt. Csak pár tucat hópehely kószált még a levegőben céltalan. – Azannya! – szitkozódott Dollár, ahogy meglátta a befogásra várt szánkót, mikor az istállóból nagypapa itatni vitte a vályúhoz. – Mehetek ki a hegyre – gondolta.

Nagypapa már elszunyókált. A pokróca – a ló majd csak jövőre kapja meg – a konyha döngölt földjére csúszott. A kandúr álmában dorombolt rajta. A keresztgerendáról a házi egér bámészkodott lefelé, aki két éve, hogy idehozta a ritkaságszámba menő albínó menyasszonyát.

Hajnalban Ádám arra ébredt, hogy dörög az ég, és a villámok céltalanul kedvük szerint csapkodnak. Ádámot ez egyáltalán nem érdekelte. Hanem valami más fontosabbat akart, azt viszont nagyon. Szerette volna, hogy Eszter megengedje neki, hogy legalább egyetlenegyszer hozzábújhasson a takarója alá.

Anna hajnalra döntött. Elmegy a villából. Örökre. Férje meg keressen magának más porcelánbabát, akit beültethet ebbe a rohadt aranyketrecbe.  Reggel azért kicsit izgatottan keverte a kávéját a teraszon és észre sem vette, hogy az alig ébredt nap, már maximumra állította a fűtést.

Nem láttam vízibujárt az öbölben, Pali bácsi! – ordítottam már messziről a parti csónakból a nagybátyámnak, mikor az evezőket és a két villakulcsot visszaraktam a helyire. Az öreg nem hallotta. Valahol iszapot teríthetett a fehér homokos földre, hogy jobb legyen a termés.

Előlegezve Verő László* születésnapjára, aki úgy és akkor ünnepelheti az évfordulóját, mint az Angol Királynő őfelsége. – Semmi gond, meglesz – mondta Jóska a barátjának, aki egy elektronikus irodalmi lapot felelősen főszerkesztett. – Mondom, hogy viszünk, Laci – a frankfurti piacon vásárolunk.