Beszélgetés Lackner Lászlóval, a folyóirat egyik alapítójával
Egy fiatalember, aki 74 éves, de nem fogy, inkább szaporodik benne a lendület. Ír, tanít, és arról mesél, ami egy térség kulturális arculatát színesíti, igyekszik megőrizni immár huszonkét éve. Ő a Pannon Tükör kulturális folyóirat egyik alapítója: Lackner László.
Lackner László
1943-ban született Lentiben. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerzett diplomát, harminc éven át dolgozott kereskedelmi igazgatóként Zala Megye Idegenforgalmi Hivatalánál, tizenkilenc évig kereskedelmi igazgatóként, később ennek jogutódjánál, majd a gazdasági társasággá alakult Zalatour Kft. ügyvezető igazgatója lett. Fiatal korában amatőr filmklub vezetője és alkotójaként több regionális és országos díjat szerzett. A Zalai írók Egyesületének egyik alapítója, titkára, ügyvezető elnöke volt. Ma Pannon Írók Társasága néven működik.
Diákkora óta ír verseket, már ifjúkorától prózai írásokkal is jelentkezik. Novellás kötetei: Valaki járkál a lakásban(1985), Vonzások és taszítások (2010), regényei: Ne lépj az ablakhoz (1990), A skorpió jegyében (1989 és 2008), Kakukkfióka (1997). Kakukkfióka, Salome őrült tánca, Négylábú pulyka, A franciaágy, Köntörfalak, Skorpió jegyében, azaz kamaszkorunk forradalma pedig különálló drámák, némelyik regényének dramatizált változata. Erőssége a remek párbeszédek, szituációk érzékletes ábrázolása.
A megújult és állandóan megújuló Pannon Tükör kulturális folyóirat 22 évének a története kapcsán beszélgetünk. Nem csak a kezdeteknél, 1995-ben volt jelen, évekig prózai rovatvezetője, majd kiadóvezetője is volt. A folyóirat további alapítói Pék Pál, Orsós Jakab, Tar Ferenc voltak. A lap kulturális űrt volt hivatott betölteni Zala Megyében, és misszióját remekül teljesítette. Ennek történetéről faggatom. Úgy is, mint aki rövid ideig, tanúként, jelen lehettem a folyóirat kezdeti időszakánál.
Laci, azt szeretném, ha a Pannon Tükör keletkezéséről beszélnél. A motorja, ahogy én emlékszem, te voltál annak idején. Hogy születik egy ilyen folyóirat?
Úgy kezdődött, hogy mi, Zalaegerszegen élő írók, kerestük a lehetőségét, hogy lehetne összejönni, egymás írásait megbeszélni, hogy megismerjük, ki hogy viszonyul az én írásomhoz, mi a véleménye, hol hibáztam, hol kéne más irányba elindulni. A József Attila Városi Könyvtárnak akkor dr. Gyimesi Endre volt az igazgatója, őt kerestük meg. Az első korszak elsősorban Bán Zsuzsa nevéhez fűződik. (Írónő, sajnos korán meghalt.) Gyimesi Endre pedig örült, gyertek, mondta, itt a hátsó traktusban adok nektek helyet, itt össze lehet jönni. És elindult egy műhelymunka. Mindenki hozta a versét, a novelláját, elolvasta, megbeszéltük, ki megsértődött, ki nem, de csak elindult egy folyamat. Később, mikor már többen lettünk, Keszthelyről, Lentiből, Kanizsáról is jöttek emberek, – mert ott sem volt ilyenfajta együttműködés, – Gyimesi Endre látta, hogy komolyan dolgozunk, ő is belenézett az anyagokba, és javasolta, hogy egy évben kétszer-háromszor jelentessünk meg irodalmi válogatást a munkáinkból. A Zalai Hírlapon kívül nem volt más publikálási lehetőség, és az is korlátozott. Akkor találtuk ki az Egerszegi füzeteket. Ez egy A/5-ös méretű kis füzetecske volt, kb. 50-60 oldal. Folyamatosan jelentettük meg, többen szerepeltek benne. 1990-ben írói egyesületet alapítottunk, így könnyebben lehetett támogatásokra pályázni. Az egyesületi tagok munkáiból egy kis antológia is megjelent, Lüktetés címmel. Az Egerszegi füzetek öt periodikát élt meg, öt kiadvánnyal, ezekben publikált először Tóth Imre, Soós Jóska, Chak István. Több írótársunk kapott nagyobb lehetőséget, mint egy esetleges Zalai Hírlapos megjelenés. Ez már a könyvtárakba is bekerült, nyoma volt. Pék Pál is meglátogatott bennünket. Ő nem nagyon akart bekapcsolódni a műhelymunkákba, azt mondta, ő inkább ír. Viszont ő vetette föl egy kanizsai irodalmi rendezvény után, hogy folyóiratot kellene csinálni. És így – Tar Ferenc, Pék Pali, én, és hozzánk csapódott Péntek Imre, aki akkor a székesfehérvári Árgusnak volt a főszerkesztője, – elkezdtünk erről beszélgetni. Péntek Imre eléggé pesszimista volt, hogy ahol nincs előzmény, nincs múltja ennek, nagyon nehéz rávenni a politikát, a vezetőket, hogy támogassák, mert ők nem látják, hogy ebből mi lesz. De Pali, meg én is azt mondtam, próbáljuk meg. Már megalakult az írói egyesület, Orsós Jakab volt az elnök, én a titkár. Elmentünk a megyei önkormányzathoz, a városi polgármesterekhez, és elmondtuk, mit szeretnénk. Összeszedtük az érveinket, kiderült, hogy Veszprémben három folyóirat is van, nem mind irodalmi, de volt, így Szombathelyen, talán már tizenöt éve működött az Életünk, Somogy és Zala megyében pedig nincs. Korábban volt két alkalommal is ilyen próbálkozás, keszthelyi indíttatásból, Pelso néven, de aztán elhalt, mert nem volt pénz. Később Baranyai György, a megyei tanács művelődési osztályán nagy támogatója volt az irodalomnak, kicsiholta, hogy legyen, és Zalai Tükör néven jelent meg irodalmi válogatás zalai íróktól. De csak három számot ért meg, utána kifulladt. Emiatt sokan nem hitték, hogy menni fog. De mi, Orsós Jakabbal a nyakunkba vettük a lábunkat, bejelentkeztünk Varga Lászlónál, a megyei elnöknél, aki nekem szerencsére gyerekkori ismerősöm, barátom. Lényegében az hatott rá igazán, hogy minden megyének van irodalmi folyóirata, csak nekünk nincs. Megígérte, hogy támogatni fog bennünket. Elmentünk Kanizsára, Keszthelyre, magunk mellé vettük a helyiek közül néhány vezéregyéniséget, így ott is mellénk álltak, ahogy Zalaegerszegen is. Ez volt az indulás. Tudtam, hogy ezt nem szabad hagyni kihűlni, azon melegében szerződéseket csináltam és visszamentünk mindenhova aláíratni őket. Írtunk egy jó bevezetőt, hogy fel kell mutatni az értékeinket, mert más folyóiratoktól nem várhatjuk el, az országosok fönn vannak a felhők alatt valahol.. Ez hatott. Elmondtuk, hogy nem csak irodalmi folyóiratot akarunk, úgy gondoljuk, hogy képzőművészetről, zenéről, népművészeti értékekről is kell beszélni. Kulturális folyóiratról hoztunk döntést. Mert eleinte Pali csak irodalmit képzelt el. De kéthavi megjelenés volt a cél, kéthavonta Zala megyében nem lehetett volna összeszedni egy száz oldalas irodalmi folyóirathoz megfelelő igényes anyagot. Ezzel tudtuk őt meggyőzni. Így a polgármesterek is könnyebben rábólintottak..
„Jól tudjuk merész vállalkozás és nagy feladat megmutatni értékeinket önmagunknak, a régiónak, az országnak, és Európának. De igenis ki kell állnunk; íme ilyenek vagyunk mi, a XX. század végén, sok tehetséggel, tisztes eredményekkel megáldva; van nemzeti kultúránk, értékrendünk, amely e hazát nemzetivé, európaivá teheti.” (Idézet a megyei elnök és hét polgármester által aláírt nyilatkozatból)
És elindult. Ezután jött a legfontosabb feladat, ki legyen a főszerkesztő. Nyilvánvaló volt, hogy Pék Pál. Könyvelésre is szükség volt, és ez volt a kritikusabb, mert nagyon sokan döntöttek már így folyóiratról, meg is volt a főszerkesztő, csak nem volt könyvelés, bérszámfejtés. Akkoriban, ha jól emlékszem, azt hiszem ötféle módon lehetett honoráriumot kifizetni. Én akkor már a Zalatournál dolgoztam, a második számú vezetőként, és átláttam, hogy ez milyen komoly munkát jelent. El tudtam érni, – a Zalatour a megyei önkormányzat cége volt, – hogy a cég ellátja a könyvelési feladatokat. Adóhivatali számot kellett kérni, stb. Engedélyezték, egy kolleganő kapta feladatul, társadalmi munkában, mert erre már nem jutott pénz. Tudtuk, ha színvonalasan akarjuk csinálni, akkor az íróknak honoráriumot kell fizetni, nincs mese. A főszerkesztőnek is kellett, hiszen nem kis munka összeállítani a lapot, levelezést folytatni mindenkivel. 1995-ben, öt évvel az írói egyesület megalakulása után, decemberben kihoztuk az első próbaszámot. Igen ám, de volt még egy fontos kritérium. Azon kívül, hogy a kulturális folyóirat kiadásához szükséges: 1. Olyan szerkesztőség és főszerkesztő, ami garancia a minőségi anyag összegyűjtésére, megszerkesztésére 2. Működőképes legyen a pénzügyi, elszámolási, ezeken túl legyen megoldva a szervezés, terjesztés is. Mert be lehet tenni a kiadott folyóiratokat egy raktárba, de ha nem juttatjuk el a megfelelő olvasókhoz, mi értelme? Fölmentem Budapestre a Lapker-hez, akkor ők terjesztették az összes újságot, folyóiratot, és szerződést kötöttem velük, hogy 100 példányt minden második hónapban fölhozunk, ők pedig ezt terítik, két hónap múlva leszedik, s a remittendát nekünk el kell hozni. Rengeteg háttér munka tette lehetővé, hogy a nyilvánosság előtt is megjelenjen, hiszen végtére ezért van. Azt is nagyon fontosnak tartottam, hogy a folyóirat eljusson minden olyan sajtóorgánumhoz, ahol egy-egy kis rövid cikkel népszerűsíteni tudják. Ezt mindenhol megértették, a Zalai Hírlap, az Egerszegi Újság, a Városi TV, ennek szervezését én vállaltam magamra. A könyvelést levette a vállunkról a Zalatour. A továbbiakban megkerestem az Írók boltját, velük is szerződést kötöttem, oda is vittem tíz példányt. Megkerestem a könyvtárellátót is, mert az rendszeresen felajánlja, és értékesíti a könyvtáraknak a bevállalt kiadványokat, első nekifutásra 10 példányt kértek, ami évről évre növekedett, ma már 330 példányt terjeszt a Könyvtárellátó a mai Pannon Tükörből. Ha akkor nem indítjuk el, ez ma nincs. Ez így egy nagyon biztos terjesztési kontingens. Majdnem valamennyi megyeszékhely és nagyváros könyvtárába eljut. Ma az állam a magyar könyvtárellátórendszert az NKA-n keresztül támogatja. Fele árat kér a könyvtárellátó a könyvtáraktól. A negyedik csatorna pedig az előfizetők. Nyomattam csekkeket, a 2006-os első két számba már belekerült az előfizetési csekk. 2008-ban már 100 előfizetőnk volt. És kb. ugyanannyi a könyvtárellátónál. Ezzel bekerültünk az országos vérkeringésbe. A Széchenyi könyvtárnak a hat köteles példányt rendszeresen elküldtük, ott valamennyi Pannon Tükör megtalálható. Nem tudom, hogy a Péntek korszak utolsó időszakában is működött-e ez.
Beszélj a főszerkesztő-váltásokról is!
Öt évig Pali főszerkesztett. Orsós Jakab volt az elnök, Tóth Imre is elnökségi tag volt, meg Keszthelyről Bakonyiné. Később elszámolási viták, és nézeteltérések miatt Czupi Gyula váltotta fel Pék Pált, ő addig is szerkesztett mellette. Neki saját kis könyvkiadója is volt, alkalmasságához nem fért kétség. De az akkor épülő Haris István könyvtárnál egyre több feladata lett, meg kellett szerveznie az egész intézményt, teljesen új szerkezetű könyvtár jött létre különböző szervezeti egységekkel, így csak két évig tudta a Pannon Tükröt szerkeszteni. Az utolsó fél évben nehezen, nagy csúszásokkal jelent meg a lap. Egy késő esti órában felcsengetett a lakásomra Péntek Imre. Előadta, hogy Székesfehérváron őt politikailag kinyírták, és tudja, hogy Czupi Gyula nem tudja már végezni a lap szerkesztését, ezért ő elvállalná. Kapóra jött, egyébként ő is Lentiből származik, ismertem az egész pályafutását. Többször küldtem neki az Árgushoz is írásokat, volt kapcsolatunk. Megegyeztünk abban, hogy mindenképpen támogatom, de nem én döntök egyedül, van egy elnökségünk. Egyeztettem a főszponzor képviselőjével, (Zala megyei Önkormányzat) és megválasztottuk. Én 2008-ig tovább vittem ezt a kiadói tevékenységet. Komoly elszámolási nézeteltéréseim voltak a főszerkesztővel. 2008 december 31.-el én kiszálltam, aminek 2015-ben az lett a következménye, hogy Péntek Imrével nem kötött további szerződést az egyesület. 2016-ban a Szegeden élő Kaj Ádám vette át a főszerkesztést, őt pedig most váltotta Bubits Tünde. Én már kicsit külsősként figyelem az eseményeket, bár az ellenőrző bizottság elnökévé választottak, de segítek nekik. Óraadó vagyok a Báthory István Szakgimnázium és Szakiskolában. Előtte tíz évig tanítottam a Pannon Egyetem Felnőttképzési Intézetében, és a Kodolányi Főiskola zalaegerszegi tagozatán turisztikai tantárgyakat. Imádok tanítani.
És a versekkel vannak terveid?
Diákkorom óta írok verseket, bár harminc éves lehettem, amikor elcsábított a próza. Most készülök egy kötetet összeállítani több évtized vers terméséből. Újabban drámákat írok, ezek izgatnak mostanában. Megírni magunkat ezekben a zajos évtizedekben, fontos feladatnak érzem.
Rendkívül tanulságos volt számomra mindaz, amit elmesélt. Példa arra, hogyan lehet a semmiből egy irodalmi, kulturális kiadványt, folyóiratot létrehozni, benne a buktatókkal, amiket ki lehet kerülni. A művészetnek mindig szüksége van mecénásokra, pártfogókra, kezdeményezőkre, akik a létrehozás legnehezebb részét megcsinálják. Az utálatos szervezést. A kilincselést, a támogatók megkeresését. Ha ilyen vállalkozó nincs, lap sem születik. Ezért kiemelkedő Lackner László szerepe a mai Pannon Tükör folyóirat létrejöttében, működtetésében, életében. Tisztelet, becsület és hála illeti ezért.
Verseiből kettőt küldött:
Lackner László
Hellaszi notesz
Olyan másvilági vagy, mint Fanni
a legszebb versek sóhajában;
ezer cserépre hullik a csend,
ezer tehetetlen hallgatásra az idő ‑
s én fuldokolva evezek, közelebb,
egyre csak közelebb feléd…
A bizonytalanság sós szele kicsípte az arcom,
az éj világító tornyai elmerültek –
a nappal fenyegető vízióvá esik szét.
Feléd vergődöm-e,
vagy csak egy másik látomásba?
Hol a menekítő áramlás
ebből az antik kövekkel ékesített
fojtogató, töredékes világból?
Ha elérlek végül, Te leszel-e még az,
akiért halomra szaggattam a szálkás evezőket,
és minden begyulladt idegszálam?
Athén, 1987. október 5-8.
SENGÁ4
Egyszerűen csak azt szeretném én,
Hogy ott legyél napjaim tengerében,
Szótlanul akár, mint búvó gyertyafény,
Egy kis szoba derengő szegletében.
Ha dolgozom, némultan és vakon,
Talán szunyókálsz? Törülközöl éppen?
Elég tudni, hogy ott vagy, ott ahol…
És minden könnyed lélegzeted érzem.
Csak ennyi kell, a pergő napfolyamban,
A tudás, hogy velem vagy, s én veled,…
…Hogy aztán végül részeg öntudatlan,
Melléd zuhanva ölelhesselek.
Lejegyezte: Nászta Katalin
Hozzászólások