Nem virágzik semmi bennem,
a szobám az egész világ.
Kevesebbet kéne ennem.
Az ablakban int egy faág.
Tél van, mégis minden sáros,
a fény pocsolyákba fekszik.
A hegyeken túl a város
megelégedni igyekszik.
Tetőkön zenél az idő,
fut az út mindenki alatt.
Az égen egy bánat-felhő
észrevétlenül átszalad.
Unalmas szürke délután,
most minden újra rám talál;
a vágyak hada gorombán
emlékeimmel megdobál.
Hozzászólások