Petrozsényi Nagy Pál | A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 31. rész

Szépirodalom - próza

A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 31. rész

 

Újabb csapdába kerültem. Ha utána mondom, hazudok, tudniillik… Bonyolult, miután még mindig ugyanaz a helyzet, mint legutóbb: az egyik pillanatban hiszek, a másikban nem, jelenleg pedig inkább nem, mert szerintem a természeti törvények hozták létre, és irányítják azóta is az univerzumot. Ez is világos. Legalábbis számomra. Eddig a milétoszi Thalésznek és Ana­ximandrosznak adok igazat. Igen ám, de: honnan származnak a természeti törvények? Csak nem öröktől fogva léteznek, vagy mégiscsak létrehozta őket valaki? Ezt, ugyebár, nem tudjuk, és amíg ezt nem tudjuk, Istent továbbra sem hagyhatjuk ki a pakliból.

– No, mi lesz? Megnémultál, testvérem?

Még várt egy keveset, majd sokatmondóan eresztette le a keresztjét.

– Köszönöm. Csak ennyit akartam kérdezni.

– Beszélhetnék vele négyszemközt? – szólalt meg félve Ferenc fráter.

– Nem – sápadozott Pál atya.

– Beszélhetsz – adta meg az engedélyt viszont Benedek atya, a házfőnök – bár nem értem, mi mondanivalód lehet még egy ilyen… pogánynak.

– Az égre kérlek, ne makacskodj. Én tudom, milyen derék ember vagy, de hidd el, Pál meg Benedek atya is az, és mindnyájan közös nevezőre juthatnánk, ha elmondod az apostoli hitvallást – hadarta Ferenc fráter alig hallhatón.

– És ha nem?

– Abból nagyon nagy baj lenne, hát még ha a fővárosban is megtudják. Nem akarok károgni, de akár az is megeshet, hogy kiutasítanak az Édenből.

Mi, hogy visszamenjek a hideg, por- és gázfelhőktől gomolygó univerzumba? – rettentem meg a rám várható jövőtől. Köszönöm szépen, de nem kérek többé belőle. Már akkor inkább füllentek, aztán meglátjuk, mi történik. Ha van Isten, itt helyben megbüntet, ha viszont nincs, talán még meg is bocsát az apát úr.

– Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében…

Lehunytam a szemem, és vártam a büntetést. De semmi bajom nem esett. Nem dördült meg az ég, és sóbálvánnyá sem változtam, mint a szodomai Lót felesége, amikor Isten figyelmeztetése ellenére visszanézett a bűnös városra.

– … és Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették – folytattam az imádkozást némileg megnyugodva.

– Így mindjárt más – simultak el a perjel homlokán a barázdák. – Örömmel konstatálom, hogy mégsem vagy olyan elvetemült, mint gondoltam. Ami azonban a fellebbezésedet illeti, ajánlom, aludj rá egyet, kis testvér.

– Már aludtam.

– Ezt hogy értsem?

– Nem apellálok. Elismerem a bűnömet, és belenyugszom Benedek atya judíciumába.

Ettől a naptól kezdve az eddiginél is szigorúbban őriztek. Cellámat lezárták, s csak akkor csörrent meg a kulcs az ajtóban, ha ki akartam szellőztetni kissé a fejemet. Még szerencse, hogy volt toalett odabent, különben ki tudja, hányszor kellett volna csengetnem napjában. Naplót továbbra sem mertem vezetni. Érzésem szerint valamilyen módon, rejtett kamerával vagy effélével még itt a cellában is figyelnek. Ferenc fráterrel nem találkoztam. Valószínűleg eltanácsolták mellőlem, s vele együtt a többi barátot, mert még a köszönésemet sem merték fogadni. De hát mit vétettem, miért közösítenek ki, mint egy terrorista ateistát, aki titokban ikonokat éget, templomokat robbantgat? Lángeszű tudós sem vagyok, akinek tanai alapjában rengetnék meg az egyházi dogmákat.

Egyik nap, épp a kerengőben sétáltam, fülsüketítő zúgásra lettem figyelmes. Felnéztem a magasba, és megpillantottam egy repülő objektumot. De érdekes hasonlóság: majdnem olyan, mint az én univerzális járművöm! Hohó, fényjelek! Lássuk, mit írnak! Mindjárt leeresztünk egy kötélhágcsót, kapaszkodj fel rajta, Krisztián! – fejtettem meg a jeleket. Erre mellbe löktem a kísérőm, és kiszaladtam az udvarra.

– Segítség! Megszökik! – vetette magát utánam a szerzetes.

– Hahó, itt vagyok!

Ledobták a létrát, s már kapaszkodtam volna felfele, amikor a szerzetes belecsimpaszkodott a lábamba. Magammal húzni persze nem tudtam a magas, csaknem kétméteres alakot, de lerúgni sem, ugyanis mindkét lábam lefogta. Ekkor újabb barát iramodott a hágcsóhoz, aki viszont a kísérőm lábába fogódzott. Sikerrel: a nagy ember eleresztette a lábamat. Megmenekültem, most már mászhattam tovább nyugodtan. Másztam is szaporán. Egy pillanatra még visszanéztem, hadd lássam, kinek köszönhetem, hogy újra szabad ember lehetek. Ferenc fráter volt, az áruló.

– Isten hozott a fedélzeten, Krisztikém! – ölelt át édesapám.

– Na végre! Mi tartott ilyen sokáig?

Mint utóbb kiderült, két helyi lakos talált a cetlire. Az egyik elvitte apámnak, a másik meg a házfőnöknek.

(Következő rész: jövő vasárnap)

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 31. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés