Az igazság órája
Minden ember életében eljön egyszer az igazság órája. Én akkor néztem szembe az igazsággal, amikor ágynak esett a belorusz, ja, megbetegedett szegény Szergej Szergejevics Gorgyejev.
– Ne szívass, hé, ne szívass! Elfelejtetted, hol élünk? Ez itt az Éden, doktor úr, ahol akkor sem lehetünk betegek, ha akarunk.
– Általában, de amint az én példámból is láthatod, azért megesik.
Ha ezt nem egy doktor állítja, a szemébe nevetek. És ő nemcsak doktor volt, hanem minden szempontból korrekt, szavahihető barát is, így csak álltam, és bámultam.
– Megvizsgáltam magam, és kétséget kizáróan megállapítottam, hogy immár pótlások nélkül sorvadnak a sejtjeim. Van fogalmad arról, ez mit jelent?
– Hogy meg… meg…
Elcsuklott a hangom. Nem tudtam kimondani.
– Hogy nemsokára meghalok.
– Hát… Elég irreálisan hangzik, kiváltképp, amiért az Édenben minden pap és Szentkönyv szerint is örökké élnek az emberek.
– Ugyan, papok, Szentkönyvek! Mindegyik a maga lovát dicséri, miközben az az igazság…
– Hogy? Szerinted kamuznak, Szergej Szergejevics?
– Csto áni delayut, mit csinálnak?
– Hazudnak?
– Ki igen, ki valóban hisz benne. Én nem. Örök élet nincs, ez mese, Krisztián, amivel az ember, többnyire misztikus hatásra, a haláltól való félelmében eteti önmagát. És nemcsak az élet, minden más is mulandó. Kérdezd csak meg az apádat vagy bármelyik biológust, csillagászt: hova tűnnek a bolygók, csillagok, mi történik a molekulákkal, atomokkal, ha addig tágul az univerzum, míg nem marad benne semmi sem?
– Átalakul.
– Megszűnik, Krisztián, visszatér a semmibe, ahonnan született.
– Vagy kezdődik minden elölről: egy bumm, utána szünet és reccs, majd újra bumm és megint reccs. Tudja, bebizonyította-e ezt kétséget kizáróan valaki? Nem. Talán épp ezért kapaszkodnak még ma is folyton Istenbe és az Édenbe, melyek létezését legalább a Biblia igazolja.
– Te most engem vagy inkább magadat akarod meggyőzni?
– Egyiket sem. Az én hitem, tudásom túl minimális ahhoz, hogy bármelyik szekértáborhoz csapódjak. Én csak töprengek, keresem a fényt az alagútban, mint ahogy édesapám jegyezte meg egyszer. Ezzel szemben tény, bármilyen szempontból is elemezzem a dolgokat, hogy a naprendszerünk ugyan elpusztult, de a Föld fennmaradt, a holtak feltámadtak, és máig sem halt meg senki sem. Úgyhogy, kérlek nyugodj meg, te egyszerűen csak beteg vagy, és remélhetőleg ismét felgyógyulsz.
– Ha az Éden valóban szamárfület mutatott a halálnak. De az Írás szerint a betegségnek is, márpedig én éppen az vagyok.
– Biztos vagy benne?
– Na hallod! Elég régóta tanulmányozom az emberi testet ahhoz, hogy helyesen értelmezzek bizonyos jeleket. És ha mindehhez hozzátoldok néhány Édenhez fűződő mondát is, még attól is elmegy a kedvem, hogy Istenhez forduljak – gyorsult fel a doktor légzése, nem is faggattam tovább ezután, pedig irtón érdekelt, milyen Édenhez fűződő legenda miatt fordult el az Atyától.
(Következő rész: jövő vasárnap)
Hozzászólások