Már reggel korán ott álltak a kiskocsma ajtajában. Várták Petit, hogy nyisson. Varga Dániel, akit mindenki csak Daninak becézett, jól megértette magát ivócimborájával, Simon Sándorral, őt pedig csak targoncás Sanyinak ismerték. Életútjuk az utóbbi pár évben már közös volt. Közös, mert egyikőjüknek sem volt munkahelye, kikerültek az utcára, és elfoglaltság hiányában vetette a sors őket ide-oda. Varga Dániel, a Dani a MÁV-nál dolgozott. Volt is munka, mert a székesfehérvári vonalat villamosították és kellett a kézi erő, még akkor is, ha már nagyjából a nehezebb munkákat gépek végezték. De a kavicságyazat simítását, rendezését még kézi erővel, erős vasvillával végezték. Egy brigádban nyolcan-tízen dolgoztak. Ők rendezték a pályát Martonvásártól Fehérvárig. Ez a munka több mint egy évig tartott, aztán mikor elértek Batthyányig, más brigád vette át a munkának ezt a részét, ők pedig feleslegessé váltak, már csak az utca fogadta be őket. Egy darabig még járt a munkanélküli segély, de az idő is letelt és most negyvennyolc évesen, az önkormányzattól szociális segélyt kap. Összegszerűen megszámolni könnyű, beosztani, matematikai egyetemi végzettség is kevés hozzá, elkölteni, pedig egyszerű, még gondolkodni sem kell rajta. Simon Sándorral, a targoncás Sanyival közösen szoktak alkalmi munkát vállalni, amiben természetesen nem válogatnak. Ha kell kertet ásnak, fát hasogatnak, fűrészelnek, ha kell téglát vagy építési törmeléket talicskáznak. Beton és malterkeverést már kézzel nem vállalnak, mert arra van megfelelő keverőgép, azt csak etetni kell az előírt recept szerint és a gépből kijön a kész beton vagy malter. A targoncás Sanyi korábban a vidiben dolgozott. Anyagmozgató volt. Egy kis elektromos targoncával száguldozott a telepen. Ő vitte a dobozokat a szerelőműhelyben a televíziókhoz. Aztán mikor bedöglött a gyártás, ők úgy mondták: – Többé se kép, se hang nem lesz már itt! Kikerültek az utcára. Abban az időben Fehérváron csak lődörgő emberek sokaságát lehetett látni, főleg a kocsmákban. Targoncás Sanyi nemrég töltötte be az ötvenkettedik életévét. Tehát ő sem volt már valamiféle napos csibe.
Most éppen a reggeli nyitás perceit várták, mind a ketten, mint mondottam az elején. Azért jöttek ilyen korán, mert Török Feri, a „Részvét BT” tulajdonosa, a temetkezéses fickó, már tegnap mondta, hogy a kistemetőben ki kellene ásni egy sírgödröt. Ők ugyanis nem érnek rá, mert ma hat temetésük lesz itt a környéken és az a sírhely holnapra okvetlen kell. Dani meg a targoncás Sanyi már többször besegített az ásásban, ők már tudják a formát, a méretet, erre is ki lettek oktatva, tehát nem kell sokat magyarázni nekik. Targoncás Sanyi biciklivel jött, mondván, a vázra majd felakasztják a lapátokat meg az ásót, legalább nem kell cipelni. Szemben az ajtóval egy fához ki is láncolta nehogy elcsalja valaki ezt a drótszamarat. – Jobb a biztonság! – mondta mindig.
Be is mentek az ivóba az ajtónyitást követően és lassan elkezdtek iszogatni. Pohár poharat követett, az idő meg csak úgy telt, óráról órára, csak Török Feri nem akart megérkezni. Várni kellett, mert a munkát ugyan megbeszélték, de a pontos helyet még nem, meg a szerszámokat is ő hozza majd.
Így várakoztak legalább négy órán keresztül, amikor Török Feri betoppant a kiskocsmába. Egy kicsit meglepődött Dani és targoncás Sanyi állapotán, de aztán arra gondolt, hogy egy sírgödröt kiásni nem egyetemi oktatói szakma, azt mindenki meg tudja csinálni, ők pedig rutinos gödörásók. Elmagyarázta nekik, hogy: – Ha bementek a kiskapun, akkor jobbra a második parcellában találtok egy nagy tujafát. A fa mögé kell, közvetlenül ásni a sírt. Tóth Misit temetjük oda, holnap. Aztán szépen formáljátok meg! – figyelmeztette őket. Elismételtette velük kétszer is. – Olyan szép lesz – mondta Dani, – mint egy díszsírhely! A lecke felmondása pontos volt, legalábbis így nyugtázta, átadta a szerszámokat és még hozzátette: – Este hatkor itt és rendezzük a számlát! Ezzel aztán útjára indult. Dani meg Sanyi a temető felé vették az irányt. A kerékpártolásban némi nehézségek mutatkoztak, ugyanis gond volt, hogyan tartsák egyensúlyban ezt a kétkerekű szerkezetet. Mert a várakozás, a poharak cseréje, fordított arányban szűkítette erejüket. Azért a kisebb nehézségek leküzdése után, elérték a temető megjelölt bejáratát. Targoncás Sanyi ugyan a kapuban átesett a biciklin. Meg is ütötte magát alaposan, a szerszámok is lepotyogtak, de ez már nem számított, hiszen a helyszínen voltak. Összeszedték magukat, az elszórt szerszámokat, a kissé elnyeklett kormányú biciklit és elkezdték a helyszín felderítését. Ebben ugyan egy kis vita keletkezett kettőjük között, mert Dani azt állította, hogy a gödröt a tuja elé kell ásni, targoncás Sanyi, pedig azt, hogy mögé. Aztán, hogy így vitatkoztak, egy idő után az derült ki, ahogy körülnéztek, több tuja is van a megjelölt körzetben. Na most mit tegyenek? – volt a kérdés. A határozottabb kiállású targoncás Sanyi kiválasztotta a számára, meg az elmondásnak legmegfelelőbb tuját. Dani, pedig belenyugodott és elkezdték az ásást. Már térdig álltak a kiásott és kilapátolt gödörben, amikor egy öreg mamika, kosárral a karján, ballagott keresztül a temetőn. Megállt ott, és megkérdezte: – Kinek ássátok? – csak így egyszerűen. Dani meg Sanyi egymásra néztek, aztán Dani mondta: – Tóth Petinek! Holnap temetik! – mondta és az ásónyelére támaszkodott. A mamika meglepődött. – Az nem lehet, ott áll a kocsmaajtóban! A hullamosóban! – mondta és a temető vége felé mutatott. – Issza a sörét!
A két fiúba mintha villám csapott volna, olyan gyorsan kiugrottak a gödörből. Most aztán nem tudták, mitévők legyenek. Csak néztek egymásra, meg a meglepetéstől ott álló öreg mamikára. A végén ő törte meg a csendet és annyit mondott: – Ne bánkódjatok a gödör miatt, majd belehal valaki a napokban. Inkább menjetek a Tóth Petihez, mondjátok el mi történt, biztos meghív benneteket egy sörre. Mert ha valakinek élő korában halálhírét keltik, az hosszú életű lesz! – bölcselkedett és felvette kosarát és tovább ballagott, át a temetőn.
Hozzászólások