Ebben is volt némi ráció, így hát bármennyien is ólálkodtak körülöttünk, senkit sem engedtek még a közelünkbe sem. Egy magas rangú, energikus fellépésű tanácstagot kivéve, aki a városi tanács nevében fel akarta oszlatni a híveket.
– Trolle dich![1] – förmedt rá Hitler németül.
– Tessék? Nem beszélnél úgy, hogy én is megértsem?
– Nem. Inkább te tanulj meg a nyelvemen, melyhez foghatót az egész bolygón nem találsz, de ami késik, nem múlik. Esküszöm, nem adok rá egy évet, és itt mindenki németül fog beszélni.
– Nono, azért ehhez a Világtanácsnak is lesz pár szava. Addig is, nyomatékosan felkérünk, jelenj meg még a mai nap folyamán a Városi Tanács előtt is.
– Miért, tárgyalni szeretne? Ebben az esetben, nem bánom, fáradjon ő hozzám, aztán tárgyalhatunk, ha nincs más dolga.
Puff, ezt megkapta! A derék hivatalnok szeme-szája elállt a csodálkozástól, és azt sem tudta, hogy kecmeredjék ki a táborból.
– Na, ez sem jön ide még egyszer! Hacsak nem egy osztag felfegyverzett kommandóssal.
– Ugyan, nincs ezeknek kommandójuk. Másrészt hadd tanulják meg egyszer s mindenkorra, ki az a Timur Engel, barátom. Most mit bámulsz? Ez a legújabb álnevem.
– Remek, azért szerintem mégiscsak bölcsebb lenne tárgyalni a Tanáccsal.
– Egyetértek, de csak Xanaxban. Akármilyen pitiáner Tanácsra nem prédálom az időmet.
Kezdett hasonlítani 2. világháborús énjére. Lám-lám, milyen következményekkel jár, ha valaki titokban az Úristennel diskurál.
– Tehát Xanax. Nem bánom, de addig is fogadtassuk el pártnak az SZGP-t. A létszám megvan, vezetőség, program, alapszabályzat, minden összejött ahhoz, hogy hivatalosan is jegyezzék a pártunkat.
Nem jegyezték.
– Higgyétek el, testvérek, rajtunk nem múlik, a Világtanács ellenzi – mosta kezét az illetékes bíróság, amikor felkerestem beadványunk ügyében.
– De hát mi köze ehhez a Világtanácsnak? Tudtommal ez helyi ügy. Egyáltalán van olyan ügy az Édenben, ami nem a Világtanácsra tartozik?
– Nincs, ezért is tud mindenről, és bele is szólhat mindenbe.
– Indok? Minden tiszteletem a Tanácsé, indoklás nélkül azonban ő sem ítélhet.
– Magától értetődik. Éppen most akartam felolvasni – kereste ki a bíró a Világtanács végzését. – Elutasítva. Indoklás: rend-, morál- és vallásellenes eszmék terjesztése. A párt működése nem kívánatos, ezért azonnali hatállyal felfüggesztjük. Aláírás: I. Ali, a Világtanács elnöke.
– Felfüggeszted te magadat, ha elfoglaljuk a fővárost – vágta földhöz parókáját Timur Lenk utóda, amint tudomást szerzett a végzésről.
– Ende, fel kell adni, testvérem! – csillapítgattam józanul. – A pártnak lőttek, illegalitásba kerültünk.
– Késő. Legalitás ide-oda, a lavina elindult. Különben mi aggaszt? Katonaság nincs, rendőrök, fegyverek úgyszintén, amikkel feltartóztathatnának bennünket.
– Xanaxba! Xanaxba!
– Hallod? – tekintett ki az ablakon. – Ez bizony az idő és nép szava, a nép szava pedig Isten szava, ugyebár: vox populi, vox dei. És ha Ő velünk van, ki lehet ellenünk?
– Te még mindig hiszel Istenben?
– Jó kérdés, ugyanis egy időre valóban elfordultam az Atyától. Vagy Ő tőlem? – gondolkozott el egy pillanatra. – A papokat tényleg nem bírom, hanem Istennel elég szépen kijövök, különösen, ha azt is megadja, amitől megfosztotta ezt a tökkel ütött planétát.
– Nevezetesen?
– Repülőgépet, ágyút, tankokat – csillogtak-villogtak Hitler szemei.
No, ezt jól megcsináltam: szelet vetettem, és vihart arattam! Pedig aránylag szerényen rajtoltam. Célszerű lenne megnyitni az É–2-t védő pajzsunkat, hogy mindenki szabadon ki- és bejárhasson az Édenbe. Az sem volna rossz ötlet, ha megszűnne a hittantanítás kötelező jellege, továbbá kicserélnék a régen elavult műszereket, tárgyakat! – ajánlgattam türelmesen Hitlernek. Ezzel szemben ő váltig azon spekulál, miként kössünk útilaput a volt iszlámhívők lábára, hogyan és mikor váltsuk le a Világtanács elnökét stb.
– Ezt jól kitaláltad, Heil Hitler. Előbb a zsidók, most a muszlimok. A fenébe, mi bajod van neked mindig a fajokkal?
– Nem a fajokkal, engem csak az alacsonyrendű, tisztátalan korcsok hoznak ki a sodromból.
– De hát én is az vagyok, mutáns figura, ahogy a hátam mögött neveznek.
– Te más vagy. Téged Isten rendelt mellém, nem mondtam? Akkor most mondom: mi kettőnknek kell megreformálnunk az É–2-t – szólta el magát.
– Ajaj, te Istennel szoktál beszélni? – próbáltam kiugrasztani Hitlert ismét a bokorból.
– Nem á, mit… mit képzelsz – dadogta –, vagyis igen: imádkozás közben. Mi ebben olyan szokatlan? – vágta ki magát ügyesen.
– Semmi, bár ez sem volna meglepő, elvégre ez itt a Paradicsom, melynek ügyeit istenségek intézik: Jehova, Krisztus, aztán itt vannak a szeráfok, trónok, kerubok… Én ugyan egyet sem láttam közülük, de ha már valamennyi templomban, hittanórán ezt zengik, valahol mégiscsak léteznek.
– Légy nyugodt, léteznek, és ha te nem is látod őket, testvérem, ők mindent látnak, hallanak.
– Akkor azt is hallják, amikor fegyverekről szónokolsz. Pedig aki fegyvert fog, fegyver által vész is el, hirdette Jézus valamikor. Ne felejtsd, hogy az emberiség is majdnem elpusztította önmagát, és te most az Édent is ki akarnád irtani?
– Nem kiirtani, ismétlem: csak betömni néhány lyukat, repedést.
Nem vitatkoztam tovább, ráhagytam, de megfogadtam magamban, hogy amint nem lesz rá szükségem, gyorsan megszabadulok az ipsétől.
(Következő rész: jövő vasárnap)
[1] Hord el magad!
Hozzászólások