Az SZGP felfüggesztéséről szóló leiratot csakhamar minden Városi Tanács megkapta. Következmény: persona non gratanak[1] nyilvánítottak. A közvélemény megoszlott. Egyesek bíráltak, mások támogattak bennünket. Valamelyik nap mit látok egy Origó nevű város előtt? Egy hosszú, négy méter magas falat, nehogy kedvünk legyen meglátogatnunk őket is.
– Úgy nézem, itt az a pont, ahol meg kell állnunk, Vezérem – hangolódtam le, mint melegben a hegedűk.
– Nem megmondtam, hogy fegyver kell! Milyen jól fogna most néhány gránát vagy dinamit. Tanulság? Legközelebb ezeket is be kell szereznünk. Addig is elő a csákányokkal, kötelekkel, létrákkal!
– Sieg, Heil! Sieg, Heil![2] – éljeneztek Hitler legelkötelezettebb hívei.
Egy rövid bajszú SZGP-s gondolt egyet, és autóját a falba vezette. Előzőleg azért persze még kiugrott a járgányból.
– Parancsoljatok! Az út szabad, tessék besétálni!
– Jól van, testvér, te aztán szépen feltaláltad magadat – veregette vállon Hitler a legénykét. – Most te következel – fordult hozzám váratlanul. – Ereszd ki Szergej Szergejevics szörnyeit! Ezúttal nem elrejtjük, hanem megmutatjuk őket a világnak, aztán meglátjuk, van-e még valakinek mersze ujjat húzni Timur Engellel.
– De…
– Neked más a véleményed, alelnök?
– Nem, helyeslem – fogadtam szót Hitler delejes pillantásának engedve, és szorongva figyeltem mekkora riadalmat okozunk.
Mindenekelőtt a szörnyekkel, melyekhez foghatót senki sem látott mindeddig. A helyi tévé egyenes adásban sugározta, miként masírozunk Origó utcáin. Elöl Hitler, nyitott kocsiban, őt követtem én, majd a hívők serege. Ki kocsin, ki gyalog, méghozzá nem is akárhogy, hanem – Hitler parancsára – szigorúan katonás sorokban. A lakosság egy része hanyatt-homlok menekült, másik része kíváncsian figyelte, mit akarnak ezek a furán menetelő emberek.
– Állj! – intett megálljt Hitler a Tanácsház előtt komoran.
Keveset várt, majd elégedetten mosolygott, amikor a Hivatal kiterített eléje egy bíborvörös szőnyeget. De nem szállt ki a kocsiból, tovább várt mindaddig, amíg maga a Városi Tanács vonult ki elébünk.
– Béke veled, Timur testvér! Origó városa köszönti a SZGP elnökét – sandított az elnök a félelmetes szörnyekre.
– Tetszik, hogy ismeritek a nevemet! Ez a szerencsétek, mert a falatokkal ugyancsak kihoztatok a sodromból.
– Bo… bocsánat, nem ellenetek emeltük. Portyázik itt a környéken néhány vadállat. Amúgy nem bántanak, de annyira falánkak, hogy még a kezünkből is kilopják a fagylaltot. Remélem, a tieitek nem ilyenek.
– Nem, nyugodj meg, a mi vadaink emberhúst esznek.
Az elnök elfehéredett, majd embereivel együtt sarkon fordult és elillant. Hitler a hasát fogva göcögött.
– Origó polgárai! Tisztelt Paradicsom! – ágált a kamerák előtt hevesen. – Timur Engel vagyok, a Szabad Gondolkodók Pártjának elnöke. Hallottatok rólunk? Nem? Akkor most hallhattok. Mottónk szeretet, igazság, racionalitás. Te Krisztián, ez jobban hangzik, mint az SZGP. Bocsánat, ez az ember itt mellettem a szeretet, igazság, racionalitás alelnöke.
– Szabad Gondolkodók… – javítottam ki a Hitler Adolfot.
– A jelszavunkat ismételtem? Végtére így sem rossz, sőt, így jó csak igazán. Hölgyeim és uraim, tisztelt tagtársak, mint a párt elnöke ezennel SZIRP-re keresztelem az SZGP-t. Ellenjavallat, módosítás nincs? Köszönöm. Akkor mától SZIRP-ként folytatjuk harcunkat szeretett Édenünk további prosperitása érdekében.
– Éljen Timur Engel és a SZIRP! – harsogták a párttagok.
Kattogtak a kamerák. A közvetítést lassan az egész bolygó átvette, s néhány perc múlva már mindenki láthatta, hallhatta, mi zajlik egy Origó nevű városban.
– És most, kedves testvérek, engedjétek meg, hogy felhasználjam az alkalmat, amikor az egész Földhöz szólhatok, és csöpp ízelítőt adjak pártunk programjából – folytatta Timur Engel, alias[3] Adolf Hitler. – Nem fontossági sorrendben mondom, csak ahogy eszembe jut. 1. Köztudott, hogy az É-2-ön mindenki keresztény. Persze ez sem volt mindig így. Hajdanában akadtak a hinduktól a muzulmánokig más vallású népek is. Ezek egy része saját paradicsomába, más része azonban keresztény hitre térve a mi Édenünkbe költözött. Eddig rendben van. Isten hozta őket. A baj akkor kezdődött, amikor Jehova túl sok renegátot engedett az Édenbe. Amíg kevesen voltak, mi beszéltünk, ők hallgattak. Később változott az arány, és ma már ők beszélnek, mi hallgatunk. De még az sem volna gond, ha beszélnek, csak ne egyfolytában Allahról, Mohammedről stb. Erre szokták mondani, kibújt a szög a zsákból, hölgyeim és uraim. Ma még kereszt és félhold díszlik a parlament tetején, de ki garantálja, hogy holnap csak a félholdas zászló lobogjon? És ha még ez sem háborítana fel senkit sem, jusson eszébe, hogy hívják a Világtanács elnökét.
(Következő rész: jövő vasárnap)
[1] Nem kívánatos személy. (lat.)
[2] Győzelem, üdv! (ném.)
[3] Másképpen (lat.)
Hozzászólások