kedves barátom valahol
ahonnan idáig hallgatsz
minden üzeneted ideér
minden szavad meghallom
nem ecsetelem mi történt mi nem
felforgattál
majdnem kiszáradt a kút
fogadtalak
s váltam, aki volnék, azzá,
bár „idegenekhez kötöz a valóság”
összegyűjtöttem sóhajaid
csintalan mosolyod
rakoncátlan lábad
ahogy kóricáltál
magad alá gyűrve útjaid
amerre végzeted vont
megcsontosodtál volna
de megláttál
s szobrom életre keltett
pedig a valóságról lemondtál rég
beérted a látszattal, a képpel
amikor kiszólt az „elég”
s mint két rongybabát
egy padra ültetett
fájjunk-örüljünk – amíg lehet
messziről ölellek
ugye, tudod?
a babák nem halottak
és mindvégig szeretnek
2018. május 15.
Hozzászólások