Kazinczy Ferenc literátor úrnak
Igen tisztelt literátor uram !
Bizonyosra veszem, hogy kegyelmed már hallá hírét az én igen furcsa és literátor körökben elérdemtelenített versifikációimnak. Mind ez idáig Horátz, Salis és Mathisson ajkairól csöpögő lírát volt igyekezésem nagy szomjúsággal hörpinteni, de elérkezettnek vélem az idejét, hogy a titkon és szegény nőm gyertyáinak fogyatkozására lekörmölt poémáimat kegyelmednek is bémutassam. Minek utána csendességes falusi elvonulásomban mindenki csak a zsuppfedeles lakával és jégverte gabonáival vesződő gazdát ösméri bennem, egyedül kegyelmedtől várhatok megvilágosodást, aki már jó ideje azon serénkedik, hogy lenyesegesse dudvás anyanyelvünk vadhajtásait.
Poémáim ügyébe eddig kétszer is felmenék Pestre. Az első útam nagy szerencsétlenségemre és lesántulásomra szolgála. Felépülésem után másodszorra sem villoga rám nagy túlzással a szerencse. Vitkovicsék vigságos társasága személyemet amolyan Sonderlengnek* ítélték, mi több, egy bizonyos Kölcsey úr orthográphiámat és punktióimat is alá becsülé. Azután, hogy a szerencsétlenségre itt ne kerüljön punktum, röviddel haza térésem után lakom zsupp fedele bésuvada télvíz idején. Ezen tény után bakacsin vonatott az én poétaságom fölé, mert hogy éjjelente abban a szűkecske lukban, ahol nőmmel és két gyermekemmel meghúzódék, teljességgel lehetetlen volt strófák körmölésére vetemedni. Most, hogy már kitavaszodott s gazdaságom siralmas állapotját jószerével helyre állitám, esmén a versifikálásra fordithatom szemeimet. Azért zaklatom kegyelmedet poémáimmal, mert becses literátor véleménye és az orthographia terén megejtett korrekciói igen nagy fontossággal birnak számomra. Azt sem hallgatom el, hogy miután tavaly elvonultságom ellenére táblabiróvá választottak s a nemesi gyülekezetek rendjén a mélt.báró nevem mellé a „magyar Parnasszus disze” cimet ragasztá, méltatlanságomban máris olyan álmokat hajhászok, hogy poémáimat mihamarább könyvbe nyomtattassam.
Amint látja kegyelmes uram, életemben mind ez idáig a siralom és a vigság váltogaták szinjiket. Most már kegyelmeden múlik, melyik felére billen a mérleg, mert hogy én már lelkemben a nemzet és tépett anya nyelvünk mellett tettem le a garast, ezeknek áldozom eszmélésem minden gyönyörűségét, hogy igy pótoljam, amit a kor el nem hozott elárvult népemnek.
Maradok nagy reverentiával a kegyelmed sok tálentuma előtt,
Berzsenyi Dániel
Nikla, 1812.ápr. 20.
*csodabogár
Hozzászólások