Hadiösvényen
Kedvenc baldachinos ágyamban tértem magamhoz. Körülöttem Egyeske és a többi robot álldogált.
Te jó ég, a robotjaim, ráadásul élek, lélegzem! Ez… ez nem lehet igaz. Eszerint mégsem mentem el Földvárra deszkát árulni.
– Isten hozott, kedves barátom! – ölelt át Egyeske és sorban a többiek.
Ajaj, valami azért nem stimmel: egy robot sohasem ölelgeti a gazdáját.
– Egyeske?
– Igen?
– Ö… örülök, hogy ismét láthatlak. De hogyhogy még itt vagytok? Azt hittem, már régen a Proxima Centauri b bolygón fűzitek a csajokat.
– Mit csinálunk? – értetlenkedett 30-as.
– Udvarolunk a lányoknak – segített 40-es, azaz Szleng készséggel, aki engem majmolva a 21. század eleji magyar zsargonban sem volt éppen járatlan.
– Ezzel az avítt hajóval? Bajosan, meg aztán miért? Jól megvagyunk mi itt is, ebben nincs hiba. Hanem veled mi történt? Úgy itt hagytál bennünket, mint Szent Pál az oláhokat. És amilyen váratlanul tűntél el, ugyanolyan váratlanul érkeztél.
Pár mondatban kielégítettem a kíváncsiságukat. A robotok érdeklődve hallgattak. A siker felbuzdított, és, ha lehet, még színesebben meséltem tovább, hol és mint jártam.
– Miii? Valóban? Ejha! – kiáltott fel egyik-másik, akárcsak mi, emberek ilyen históriák hallatán.
Ez megint csak megpengetett a fejemben valamit.
– Apropó, mi van a kertemmel?
– Miután szigorúan meghagytad, hogy vigyázzunk rá, gondozzuk, hát gondoztuk, úgyhogy ebben sincs hiba.
Utánanéztem: még szebben virult, mint bármikor. Bekukkantottam az űrhajónkba. Ott is minden rendben volt, akárcsak a fordítógépem és a digitális blogom is. Egyiket sem kobozták el tőlem – vizsgáltam át a zsebeim.
– Mi a helyzet az üstökösökkel, meteorokkal? Volt-e cunamiban, vulkánkitörésekben stb. a távollétemben részetek?
– Egyikben sem. Időközben mi is fejlődtünk, és kifejlesztettük a magunk védőpajzsát is – tájékoztatott 30-as nagy büszkén.
Vagy csak a szemem káprázott? Hogyan tökéletesíthették ezek az automaták ilyen rövid idő alatt annyira magukat, hogy immár humánus érzelmekre is képesek?
– Nem állítom, hogy technikai mestermű, egy aszteroidának nyilván beadná a derekát, de azzal feltehetőleg az Éden pajzsa sem bírna.
– Feltehetőleg – hagytam helyben bizonytalanul, mert mit tudtam én az édeni technikáról?
Szinte semmit, azonkívül, hogy egyedül Xanax fejlődött a megfelelő mértékben, miközben az összes többi település megdöbbentően alacsony szinten nyűglődött. Albert ugyan megindokolta, miért zárta el előlük a korszerű technikát, de nekem ez az érvelés valamiképp sántított. Ha rosszmájú lennék, inkább azt mondanám, hogy az én illusztris testvérem egyszerűen így igyekezett biztosítani a hatalmát. De sötétségben tapogatóztam akkor is, amikor arra próbáltam rájönni, hogy választhattak meg pápának egy titokban mindenki által lenézett űrmigránst? Vagy: hova és hogyan rejthették el azt a rengeteg világító-fűtő berendezést, amivel behálózták az Édenüket, mert eddig még egyiknek sem bukkantam a nyomára. De már mellékes. Mit foglalkozzam a sorsukkal, amikor már úgysem élek közöttük. S miután az én „avítt” teknőmmel amúgy sem juthatunk messzire, a legbölcsebb, amit tehetek, ha itt maradok. Végeredményben nem is olyan rossz hely ez a tengerpart. Talán kevésbé színes, mint a Paradicsom, ezzel szemben biztonságosabb, békésebb, az emberek helyett meg itt van Egyeske, 40-es, 30-as meg a többi humanoid – hunytam álomra mosolyogva aznap éjjel a szememet.
(Következő rész: jövő vasárnap)
Hozzászólások