Telt-múlt az idő, és sokáig semmi különösebb dolog nem történt. Tényleg sokkal nyugisabb itt, mint odabenn. A robotok egyelőre még a vezérüknek tartanak, és sohasem kérdőjelezik meg az utasításaim. Engedelmességük mögött azonban mintha valamiféle elégedetlenség, lebecsülés is rejtőzne. No de mi, ki iránt? – puhatolóztam a fiuknál.
– Nem zúgolódik itt senki sem – oszlatta el aggodalmam Egyeske. – Csupán azon vitatkozunk időnként, alakítsuk-e igazi várossá a telepet.
– Lakosság nélkül? Minek? Egy ember 100 robottal pedig bőven megfér benne, nemdebár?
– 100 robottal igen, 1000-rel viszont már nehezen, ezért gondoltuk…
– Hohó, állj meg vándor! Mi az, hogy gondoltuk? Újabban már nélkülem határoztok, terveztek? – emlékeztem vissza Hitlerre, aki ugyanilyen módon mellőzött, hogy a végén kikiáltsa magát elnöknek.
Esetleg ezt tervezi Egyes is! Annál is inkább, mert már ő sem olyan, mint azelőtt. Végül is nem ez lenne az első, sem az utolsó, hogy robotok vegyék át az emberek felett az uralmat.
– Bocsáss meg, nem akartunk ilyen semmiségekkel zavarni. De ha óhajtod, ezután minden beszélgetésre meghívunk.
– Semmiség neked, ám nem olyan biztos, hogy nekem is. Ezt az 1000 robotot azonban nem értem. Megszaporodtatok?
– Nem, de lehet róla szó. Szaporodjatok és sokasodjatok, mondá Jehova. Miért ne lenne ez érvényes miránk is?
– Minek? Nem vagytok elegen?
– És ti?
– Mi? Mármint hogy az emberek…
– Igen, az emberek. Mégis hány milliárdra szaporodtak. Itt az ideje, hogy létrehozzuk mi is a robotok államát, ez pedig nyilván nem állhat csupán 100 robotból.
– Szép tervek. Tegyétek, aztán ha már itt sem fértek, hódítsátok meg az Édent is. Bizonyára tárt karokkal fogadnak – élcelődtem a robottal.
– Azt tesszük, köszönjük a tanácsot.
Elhitte, és, ha rajtuk múlna, meg is valósítanák, ha nem feszülne közöttük egy sugárpajzs.
– Más? Van még ilyen zseniális ötleted?
– Nincs. Esetleg cserébe a tanácsért én is tanácsolnék valamit.
Egész jól halad. Ha így folytatja, rövidesen a saját hajómon sem én leszek a főfőnök.
– Megtisztelsz. Halljuk azt a tanácsot!
– Sokszorosítsd meg te is önmagad!
– Bárcsak megtehetném! – sóhajtottam fanyarul. – Sajnos mi, és ezt te is nagyon jól tudod, másként jövünk létre, mint a robotok. Bizony barátom, ehhez szükség volna egy nőnemű emberre, az pedig Krisztiánvárosban egyelőre hiánycikk.
– Tudom, ezért ajánlom a replikációt vagy klónozást, ahogy ti szoktátok nevezni.
Ajánld az apádnak! – gurultam méregbe. Ennek kapcsán azonban olyan gondolatom támadt, amitől szinte megállt bennem a lélegzet. Már régóta furdalt a kíváncsiság, ha tegyük fel, valóban nincs Isten, miként támadhatott fel, és került halottaink egy része a Paradicsomba. Pedig egyszerű, nem is tudom, miért nem jutott eddig eszembe: hát így, klónozással, mégpedig azért, hogy az emberek továbbra is higgyenek Őbenne, no meg a feltámadásban.
– Köszi a tanácsot, de egyelőre nincs szándékomban ilyen praktikákat bevetni.
– Kérlek, ha nincs, nincs. Amúgy teljesen igazad van. Mit vesződj holmi klónozással, amikor sokkal tartósabb, teljesítőképesebb egységek gyártására is van módod – vélekedett bölcsen Egyeske.
– És ezek az egységek?
– Attól függ. Idővel minden intelligens organizmus kiborggá alakul. A folyamat szükségszerű és megállíthatatlan. Csak nem mindenkinél egyszerre következik be. Nálunk, robotoknál hamarabb, míg az ember előbb csak klónozgat, ezt követi a kiberkor, vagy fordítva, hogy utána kizárólag droidok népesítsék be az É–2-t – borzasztott el jóslatával Egyeske, és szinte láttam magam kiborgként állva aludni egy szekrényben.
Ekkor tudatosult bennem igazán, miért vette ki I. Ali a fegyvert és technikát az avatatlan nép kezéből.
– Lenyűgöző vízió. Csakhogy ehhez, biztosítalak, az embereknek is lesz ám pár szavuk. Mellesleg nem nézel te le egy kicsit bennünket?
– Isten őrizz! Már hogy merném? Nem is lenne méltányos, hiszen nektek köszönhetjük, hogy létezünk. De a tény ettől még tény marad.
– Oké, hagyjuk, azért erősen remélem, hogy akármivé fejlődtök, ezt sosem felejtitek el nekünk.
– Ne aggódj, nem fogjuk, és kérlek, bocsáss meg, ha megsértettünk volna, barátom.
– Nem sértettél meg, de biztos, ami biztos, ezért a robotika 2. törvénye értelmében megparancsolom, fejezzetek be egyszer s mindenkorra mindenfajta önfejlesztést! – utasítottam a robotot tőlem szokatlan eréllyel.
(Következő rész: jövő vasárnap)
Hozzászólások