Karesszal megbeszéltük, hogy ez az eset köztünk marad. Egyébként sincs tárgyi bizonyíték semmire, az a pár óra úgy múlott el, mintha mi se történt volna. Leszámítva, hogy meghúzódott a derekam és a hétvégi ház egyik falán, a nagyszekrény mögött kicsit lejött a vakolat.
Az egész szombat délben kezdődött, amikor a nők elmentek bevásárolni az esti vacsorához. Mi ketten – a férjek – ott maradtunk a hétvégi házban, mondván, hogy mi inkább előkészítjük a tábortüzet estére.
Kareszék többször is meghívtak már minket a hétvégi házukba. Kellemes kiruccanások szoktak lenni ezek: tópart, csillagos ég, tábortűz, néhány jó bor, remek társaság. Ekkor is így indult minden. De aztán történt egy kis közjáték.
Azt a keserves nyávogást akkor hallottuk meg először, amikor gyújtóst tördeltünk az udvari tűzrakónál. A gallyak recsegéseitől is jól kivehető volt, hogy az éles nyávogás a házból jön. Karesz egy pillanatra megállt a munkával.
– Te is hallottad? – kérdezte.
Bólintottam, közben tétován füleltünk, de nem hallottunk semmit.
Néhány perc múlva újra nyávogott a macska. Riadt, végveszélyben lévő állat segélykiáltása volt ez. Elindultunk a ház felé. Az ajtóba érve elhallgatott a nyivákolás. Tanácstalanul néztünk egymásra Karesszel.
– Mintha a szobában nyávogna – mondta.
Ott azonban nem találtunk semmit. A konyhában sem. A vécébe is benéztem – eredmény nélkül. Egy darabig még hívogattuk a macskát, majd kimentünk folytatni a munkát. A terasz lépcsőjéig jutottunk csak el. Ott újra meghallottuk a nyivákolást.
– Ez az állat beszorult valahová – mondtam.
Elhatároztuk, hogy elhúzunk néhány bútort. Bár ennyire nem ettük forrón a kását. Visszatérve a szobába, először is hívogatni kezdtük a macskát, hátha nyávogni kezd, akkor tudni fogjuk legalább, hogy az ágyat vagy a szekrényt húzzuk arrébb. A macska azonban néma maradt.
– Biztos megijedt tőlünk – mondta ekkor Karesz, látva a kérdő tekintetemet.
Nem volt mit tenni, nekigyürkőztünk az ágyaknak, sorra pakoltuk el őket a fal mellől, de porcicán kívül semmilyen macskaféle nem került elő. Nosza, gyerünk a szekrényt! Izzadva, nagyokat nyögve cipeltük arrébb a régimódi, legalább öt tonna súlyú szekrényt, ami Karesz anyósáé volt egykoron. Közben arra gondoltam, hogy milyen jók ezek a pihentető hétvégék a baráti társasággal egy tó mellett, semmit sem csinálva. Nem találtunk macskát. Pont visszatettük a csúf szekrényt a helyére, miközben teljesen váratlanul felnyivákolt a macska. Ilyen hangos, lidércesen kétségbeejtő nyávogást az életemben nem hallottam. Annyira megijedtünk, hogy még a falat is levertük.
Kicsit később – mikor Karesz kikáromkodta magát – a konyhában folytattuk a mentést. Sorra nyitogattuk a polcokat, szekrényeket minden eredmény nélkül.
– Lehet, hogy a gáztűzhely alatt van – vélte Karesz.
Még megpróbáltam valamilyen ellenvetést tenni, de végül semmi nem jutott az eszembe, így arrébb húztuk azt is. Ekkor húzódott meg a derekam. A tűzhely mögött persze nem találtunk semmit.
Ettől fogva nem is nagyon csináltunk semmit. Én nem is tudtam volna. A nyugágyban heverésztünk egy-egy sörrel a kezünkben. Füleltük a macskát, ami már egy ideje nem nyávogott. Így találtak ránk a vásárlásból megérkező nők.
Anikó – Karesz felesége – nevetve újságolta, hogy itthon hagyta a mobilját.
– Meg is nézem, hogy nem kerestek-e – mondta, és eltűnt a házban. Karesz ekkor valami olyasmit morgott, hogy mindegy, hogy nála van-e a telefon vagy nincs, úgyse szokta meghallani. Még mondott volna valamit, de ekkor újra meghallottuk azt a szörnyű nyávogást, ami most – a legnagyobb döbbenetünkre – felénk közeledett. Végül feltűnt az ajtóban Anikó, a mobilját tartotta a kezében. A vernyákolás mintha a telefonból jött volna.
– Többször is kerestek – mondta nekünk a nyávogást túlkiabálva. – Nem is vettétek észre? Na mindegy, most felveszem. Ja, Karesz, te még nem is hallottad az új csengőhangomat. Ezt biztos meghallom!
Felvette a telefont. A macska elhallgatott. Anikó vidám fecserészésbe kezdett valakivel, miközben Karesz és én lesütött szemmel oldalogtunk ki a kocsihoz, hogy segítsünk a feleségemnek behordani a vacsorára valót.
Hozzászólások