Hetedhéthatár | Emlékek kertje

Szépirodalom - vers

Emlékek kertje

 

Éjszaka van, belopódzik az álom.
Gyere, bújj ide hozzám,
Szálljunk, vissza együtt a múltba.

 

Emlékszel? Hátul a kertben
volt egy vén tujafánk…
Mint a torony, úgy állt,
felnyúlt, fel, fel az égig.
Ágai összefonódtak,
mint a karok erős öleléssel.
Ott voltunk gyerekek.
Játszottunk alatta,
S felmásztunk lombja közé.

 

Volt abban a kertben egyéb is!
Hadd mondom el rendre, mi várt ránk:
Ott láttam először meztelen,
simahéjú barackot!
Úgy néztük mind, mint a csodát!

 

Balra a szomszéd tűzfala mellett
terebélyes, áldott fügebokor volt.
Bújócskáztunk.
Nagy leveleknek takarása
bőven adott időt csemegézni
apró, mézízű, érett fügét
nekünk, éhes gyerekeknek
az infláció kellős közepén.

 

Éjszaka van. Legyen édes az álmod!
Játsszál újra a kertben, s legyen szebb
álmodban az élet, mint akkoriban,
amikor háború dúlt, szirénák bőgtek,
s közvetlen a háborús évek után.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Emlékek kertje”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com