Petrozsényi Nagy Pál | A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 68. rész

Szépirodalom - próza

A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 68. rész

 

Hű, erre most mit mondjak? Őszinte nem lehetek, mert egy bolonddal csak egy még bolondabb őszinte. Egyébként is valahányszor megtettem, mindig én húztam a rövidet, ezért valahogy úgy kéne beszélni, hogy a kecske is jóllakjék, és a káposzta is megmaradjon.

– Helyesbítek, rosszul fejeztem ki magam: csodafegyver ide-oda, mint a SZIRP egykori elnöke sajnálom, hogy ezt a rengeteg tudást, energiát az élet megtartása helyett annak kioltására kell használnunk.

– Én is, testvér, én is, de hát áldozatok nélkül nincs újjászületés. Emlékezz vissza, mit eredményezett egy-egy szupervulkán kitörése, az üstökösök becsapódása? Hány ezer dinoszaurusz és előember pusztult ki, melynek folyamán a gyenge elveszett, az erősek, az alkalmazkodóbb egyedek azonban még erősebbek lettek általuk? És hasonló sors várt valamennyi népre is. Babilon, a médek, perzsák, Nagy Sándor, a rómaiak, Dzsingisz kán világbirodalma mind-mind egy magasabb lépcsőfok a tökéletesedés érdekében. Ezek után csodálkozhat valaki, ha az édeni istenség napjai is meg vannak számlálva? Na, megyek, még a végén elkések a tanácskozásról.

Okos, művelt ember ez a tamburmajor, de önképző tanulmányaimnak köszönhetően már én sem vagyok ám az a tanulatlan bumburnyák, akit bárki az orránál vezethet.

– Nem kétlem, de térjünk vissza a sugárfegyverre! – hagytam figyelmen kívül Hitler sietségét. – Hogy mekkora előny ez, senki sem tagadja. Csakhogy – emeltem fel intőn az ujjamat – Ali is rendelkezik ám ilyen, ha nem még pusztítóbb erejű fegyverrel, amit még be sem vetett, így hírlik. Ami tehát eddig volt, kismiska ahhoz képest, ami ezután fog történni.

– Pontosan: az erős győz, a gyenge pedig elbukik. Ez az élet törvénye.

– Kő kövön nem marad, ahol nincs sem győztes, sem vesztes, csak por és hamu, mint a kezdet kezdetén, amikor az Úr megteremtette a világot – vetítettem előre a világ végét zordonan.

A Vezér magabiztossága észrevehetően alábbesett pár fokkal, azért igyekezett megcáfolni.

– Majd vigyázunk, Krisztián, vigyázunk. Kockázat nélkül nincs győzelem. Vagy te tudsz ennél jobb megoldást?

– Tudok – válaszoltam sejtelmesen Hitler babonás hitére számítva, ami szerint minden űrvándorban mágikus képességek lapulnak, ezért még a leggügyébb törpét sem kell végleg leírni.

Nyilván ennek köszönhetem, hogy nem döngölt a földbe eddig is, amire ezer oka lett volna, no meg alkalma is, az nem vitás.

Egyébiránt már idejövet is folyton azon filóztam, miként lehetne kibékíteni vagy legalábbis semlegesíteni a két kiskakast. Ki is rajzolódott bennem valamiféle stratégia.

– De mivel nem érdekel és sietsz is, talán hagyjuk a témát máskorra. Igazán nem venném a szívemre, hogy miattam várakoztasd meg a tisztelt vezérkart – adtam a közömböst.

– Hogy mi érdekel, és mi nem, hadd döntsem el én, titkár úr – sziszegett Hitler bosszúsan. – A vezérkar várhat, te pedig nyögd már ki, miben látod a megoldást!

– Hát, ha várhat, üljünk le egy szusszanásnyira, könyörgöm! Kicsit elfáradtam, szeretném kifújni magamat. Tudod, minket, űrvándorokat elég törékenyeknek teremtett az Úristen.

– Dehogy ülök, hiszen mást sem tettem idáig. Fújd ki magad te, aztán csiripelj, kíváncsian hallgatlak.

– Köszönöm – töröltem meg a homlokom borzasztóan élvezve, mennyire tűkön ül a kis nagy ember. – Kaphatnék egy kávét, ez mindig felfrissít.

– Evchen! Egy kávét a titkár testvérnek! – szólt ki Hitler Évának.

– Dolfi, hát felkeltél! Jól érzed magad, már nem szédülsz?

– Jól, nagyon jól, de most, kérlek, ne zavarj! Hozd be a kávét, és gondoskodj arról, hogy más se zavarjon.

Megkaptam a feketét, jöhet a stratégia.

– A helyzet kulcsa a Wunderwaffe.

– Magától értetődik. Ennyit én is tudtam, Herr Sekretär[1].

– Mivel mindenki tud róla, feltételezem, hogy Ali előtt sem titok, mit készülsz bevetni ellenük. Csupán az a kérdés, elhiszi-e, továbbá mit tud a fegyverről azonkívül, hogy minden idők legpusztítóbb fegyverének hívjátok.

– Nem csak hívjuk, valóban az, amire rádión, tévén, plakáton is felhívtuk Xanax figyelmét, hogy ne kísértse a sorsot, adja meg magát – húzta össze szemöldökét a fővezér. – Hogy aztán elhiszi-e, vagy sem, az már az ő gondja. Én, mint minden békepárti jámbor keresztény természetesen szeretném, hiszen ezzel máris véget vethetnénk a harcoknak.

– Ja, bizonyára ezért támadtatok Alira – vetettem oda nem minden gúny nélkül.

– Krisztián, Krisztián, téged azért bölcsebbnek hittelek. Nem ismered Vegetius mondását? Si vis pacem, para bellum.

– Ismerem, de ismerem a Jézusét is: aki fegyvert fog, fegyver által fog elveszni. Neked melyik szimpatikusabb?

– Ez sem rossz kérdés. Később erre is rátérünk, de most inkább arra lennék kíváncsi, miként fejezhetnénk be további vérontás nélkül a háborút.

– Emlékszel Truman amerikai elnökre, aki elrendelte, bombázzák le Hirosimát, Nagaszakit?

– Igen, és?

– Előzőleg ő is figyelmeztette a japánokat. De csak figyelmeztette, nem meggyőzte, ami bizony 140 ezer + 94 ezer halottjába került Nippónnak. Valószínűleg mindez elkerülhető lett vol­na, ha Truman egy lakatlan területen demonstrálja, mire képes egy Little Boy[2]. Mert mit tudtak akkor még az ilyen típusú bombákról? Szinte semmit, így nem csoda, hogy csak akkor estek pánikba, amikor már késő volt.

– Na nem, ilyen hülye azért nem vagyok – villanyozódott fel Hitler egyszerre. – Én nem csak figyelmeztetek, hanem be is mutatom a Wunderwaffe erejét. Az ötlet briliáns. Nem azért, mert az én écám…

– Hogyhogy a te écád, hiszen épp az előbb tanácsoltam én neked.

– Hát aztán! Attól én már rég kieszelhettem magamban.

Hazudik, nem hazudik? – találgattam mérgesen, hogy még egy nyomorult tippel sem lephetem meg a fővezért. Most persze siet a vezérkarhoz, és bejelenti, zseniális tervének köszönhe­tően hamarosan kapitulációra kényszeríthetik Xanaxot.

– Induljunk! Most szépen elsétálunk a tábornok urakhoz, és elmagyarázzuk nekik is, miként kényszeríthetjük kapitulációra a Töpörtyűt.

Mit mondtam! Úgy látszik, kezdem kiismerni a főnököm. Azt azért díjaztam, hogy a vezérkarnak is bemutat. Csupán az nincs ínyemre, amiért rendszeresen űrvándornak titulál.

(Következő rész: jövő vasárnap)

[1] Titkár úr. (ném.)

[2] Az 1945. augusztus 6-án délelőtt 8 óra 15 perckor Hirosimára ledobott atombomba beceneve (kisfiú) .

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A 3. Antikrisztus (kultikus sci-fi regény) – 68. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés