Veress Árpád | Bozont története – 5. rész

Szépirodalom - próza

Bozont története – 5. rész

 

Bozont a Balatonon

A Balaton mindig egy komoly feladat Bozont számára. Először is az utazás, amelyre fel kell készíteni őt. Ez azt jelenti, hogy előző este eszik utoljára, hogy baj-hányás nélkül vészelje át az utazást.

Azután reggel korán kelés, és elhelyezkedés a hátsó ülésen. Általában Piri mellett ül, és ölébe hajtja a fejét. Számomra ez egy kedves jelenet. Amikor megérkezünk, akkor Bozont leszalad a kertbe, és bejárja azt, szagol-szagol-szagol. Szerintem rögzíti a területének a határait. Érdekes, ha pihen a kertben, a ház sarkánál egy olyan területen nyúlik el, ahonnan minden irányban fel tudja mérni a területet, látja a terepet, így váratlan támadás nem érheti. Szereti a kertet, ahol mindig talál árnyékos helyet. Szaunázik egy kicsit, majd az árnyékban van, azután kimegy a napra és tíz-tizenöt percet a napon van, azután visszamegy az árnyékba.

Délutánonként kivisszük a kert elé a csendes kis utcánkba, ahol ritkán jár az autó, és a gyalogosforgalom se túl nagy. Egy labdahajigatóval játszunk, amelyben teniszlabda van. Bozont fáradhatatlanul rohan az elhajított labdáért, ha magasra dobom két méterre is felugrik, és már a levegőben elkapja.

Általában nézőközönségünk is van, a strandra tartó nyaralók, és a szomszédok is megállnak, és élvezik a kutya dinamikus, gyors és ügyes, szinte akrobatikus mozgását. Dicséretet és biztatást is kap – néha még én is. Nekem kell figyelnem arra, hogy a játék közben pihenjen is egy kicsit.

A másik sportunk vele a biciklizés. Körülöttünk csendes kis utcák vannak, jó minőségű betonozott utak, ideálisak a kerékpározásra. Az első közös biciklizésünknél már jó érzékkel két-három méterre szaladt utánam.  Ha valami jó illat van az út szélén, akkor lemarad, de azután villám tempóban utolér, és felveszi a biztonságos távolságot. természetesen ősi ösztönének engedve itt-ott megáll, és felemelt lábbal megjelöli az utat. Félúton leülünk a Berekcsatorna partjára, és beszélgetünk – ő okos szemmel figyel. Időnként váratlanul odajön és megnyalja, nyalintja a kezemet. Szinte azt mondja nekem: jó, hogy együtt vagyunk, szeretlek. Ilyenkor megsimogatom a fejét, és egy kicsit megvakarom őt – ezt nagyon szereti.

Megtanulta, hogy ha autó jön, félre állunk, és megvárjuk, amíg újra biztonságos lesz az út. Az első években tilos volt kutyának a Balatonban fürödni, azóta eltelt négy év, és ma már lehet.

A korábbi időszakban próbáltam kis kádba vizet tenni, és nagy melegben odacsalni, hogy egy kicsit lehűtse magát, de sikertelen volt mindig a próbálkozás, és felháborodva kerülte el ezt a lehetőséget.

Érdekes, hogy mind Pilismaróton, mind a kutyastrandon Fonyódon ma már élvezettel úszik, és tartózkodik a vízben. Napnyugta után sétára indulunk vele, ezt a sétát nagyon szereti, és a bejárt utcában mindent megszagol, és élvezi az új szagokat.

Hamar megtanulta, hogy az esti hűvösben vadászatra induló sündisznókat tiszteletben kell tartani, mert szúrnak. Bozont mélyhangú ugatással jelzi, hogy: – Fel vagyok háborodva! Nem bántalak, csak meg akarlak szagolni!

Séták után általában tévénézés vagy társasjáték volt-van nálunk a Balatonon. Ez bizony sokszor sokáig tartott, és Bozont először barátságos tekintettel nézte az eseményeket, és érdeklődésével emelte az este hangulatát, de ahogy szaladt előre az idő úgy eresztette le a szemhéját, és a testbeszéde is arra vallott, hogy már elég, nem bírja tovább, szeretne aludni.

Egy darabig kínlódik, azután felmegy a helyére, a pokrócára, és átadja magát az álmainak. Sokszor viszont elhatározza, hogy kitart és végig szurkolja az adott programunkat. Végtelenül türelmes kutya, ha sétálni megyünk, várja az indulást, és ha valami közbe jön, akkor is nyugodtan és megértően vár.

Az étkezése csodálatos: addig, amíg nem vagyunk otthon, nem hajlandó enni, ha megjöttünk, akkor figyel, és ha az asztalhoz ültünk – de ez nem elég –, ha mi elkezdünk enni, ő is csak akkor fog hozzá az evéshez. Mi ettől teljesen meg vagyunk hatva, és csodálkozunk, hogy ilyen is van!

Az éjszakát átalussza, és csak akkor jön hozzánk, ha hallja, látja a mozgást. Boldogan vigyáz ránk, hatalmas farkcsóválással, és utánozhatatlan, bújó mozdulatokkal, és nyalintásokkal közli, hogy örül nekünk.

Elrohan és labdát hoz, azt ráhelyezi az ágyunkra, a szeme csillog, azt mondja: – Dobjátok el nekem, olyan jó dolog a labdázás! Ha többen ébredezünk, akkor végig látogatja a család tagjait, és kedvesen áll az ágyak előtt.

Szóval Bozont kiérdemelte a család kedvence státust.

Sokszor pajkosságával elűzi az esetenkénti rosszkedvet. Kutyával – esetünkben Bozonttal – élni nagyon jó és különleges. Tudom, hogy sokan nem szeretik a kutyákat, de meg vagyok győződve, hogy nem tudják, és nem érezték át soha ezt a megmagyarázhatatlan ősi kapcsolatot és egymásra figyelést, az meg közhely, hogy a kutyahűséget érezni utolérhetetlen, megható dolog.

Bozontnak természetesen szerencséje van – mondják is az ismerősök, barátok, jó helyre került –, szeretik, foglalkoznak vele, és a családunk körülményei, a nyugdíjas lét, és a többféle helyszín lehetősége biztosítják Bozont jólétét.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy jókor, jó időben kaptuk meg őt, és így kölcsönösen élvezhetjük az együttlétünket, barátságunkat.

Szerencse, hogy feleségem Piroska szívből szereti Bozontot, így az öröm közös, és a kutyával járó feladatokat is meg tudjuk osztani.

(Következő rész: jövő kedden)

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Bozont története – 5. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés