Veress Árpád írásai

Piroska, aki frissen végzett pedagógus volt, minimális fizetéssel tudott csak hozzájárulni a családi kasszához. A szüleivel nem működött az együttlakásunk. Szerettünk volna saját lakást és így beadtuk a lakáskérvényünket. Jó pár év múlva kaptunk egy szövetkezeti lakást.

Mesélek tovább az életemről. Próbálkoztam a Bölcsészkarra bejutni, de ez két okból nem sikerülhetett – a gyenge tanyai iskolából nem kielégítő nyelvtani ismeretekkel rendelkeztem, és ez nagy hátrányt jelentett, a fő oka azonban a sikertelenségnek az volt, hogy megbízhatatlannak és osztályidegennek számítottam.

Az evezős bál után úgy éreztem, hogy az ott megismert Szendrey Piroska való hozzám, ő az igazi. Elhatároztam, hogy Ő lesz a feleségem. Nagyon tetszett és szerelmes lettem belé. Piroska egy szolid, csinos, csendes ember volt.

A dunai élet változatos volt, jártunk túraversenyekre. Jancsiról tudni kell, hogy nem tudott úszni. Egy túraversenyen a mellettünk haladó csónak lányai az erős hullámzás miatt beborultak a vízbe. Jancsi természetesen utánuk ugrott a vízbe.

Életem leglényegesebb eseményéről emlékezem meg, ehhez a megélt napjaim leírásával kell kezdenem. 1957 óta éltem kollégiumokban, illetve albérletben Budapesten. Családunk 1951-ben kitelepítésre került Budapestről, a diktatúra szétválasztotta a családot.

A szakmunkás-oklevél megszerzésével párhuzamosan el kellett hagynom a kollégiumot, és ugyancsak egy ismeretség révén (Iza néni segítségével) felkerültem albérletbe a Gellért-hegyre. Egy diplomata családhoz mentem lakni, ahol megkaptam a cselédszobát.

1956 októberében, mint vasesztergályos ipari tanuló, a kőbányai kápolna utcai ipari tanulóotthonban laktam egy tízfős szobában, kovácstanulókkal. Október 23-án már kora délután a reggeli műszakból hazaérve kipirult arccal hallgattuk a rádiót és izgatottan figyeltük a fejleményeket.

Az én ’56-om – Kitelepítés – rajtunk kívül 3800 család – 15 250 ember – élte meg ezt a szörnyűséget. Az én ’56-om ekkor kezdődött. Ennek a barbár, embertelen rendszernek meg kellett buknia. A vörös terror kegyetlensége és igazságtalansága nemcsak a volt középosztályt nyomorította meg.

89 család lett ide a tanyavilágba kitelepítve. A kommunisták szégyene, hogy az öreg, magatehetetlen embereket is elvitték a kietlen tanyákra. Nem törődtek velük és az öregek lehetetlen körülmények között éltek. Én egy 85 éves néninek segítettem a bevásárlásokban.

A kitelepítetteket, így minket is a józsefvárosi teherpályaudvarra vittek egy nyitott Csepel teherautóval. Nagy volt a nyüzsgés itt, sok száz embert szállítottak ide, a karon ülő csecsemőtől az aggastyánokig. A nagy melegben bezsúfoltak minket is egy öreg, rozoga személyvonatba.