Veress Árpád
A viharban is kell létezni – 18., befejező rész
Piroska, aki frissen végzett pedagógus volt, minimális fizetéssel tudott csak hozzájárulni a családi kasszához. A szüleivel nem működött az együttlakásunk. Szerettünk volna saját lakást és így beadtuk a lakáskérvényünket. Jó pár év múlva kaptunk egy szövetkezeti lakást.
A viharban is kell létezni – 17.
Mesélek tovább az életemről. Próbálkoztam a Bölcsészkarra bejutni, de ez két okból nem sikerülhetett – a gyenge tanyai iskolából nem kielégítő nyelvtani ismeretekkel rendelkeztem, és ez nagy hátrányt jelentett, a fő oka azonban a sikertelenségnek az volt, hogy megbízhatatlannak és osztályidegennek számítottam.
A viharban is kell létezni – 16.
Az evezős bál után úgy éreztem, hogy az ott megismert Szendrey Piroska való hozzám, ő az igazi. Elhatároztam, hogy Ő lesz a feleségem. Nagyon tetszett és szerelmes lettem belé. Piroska egy szolid, csinos, csendes ember volt.
A viharban is kell létezni – 15.
A dunai élet változatos volt, jártunk túraversenyekre. Jancsiról tudni kell, hogy nem tudott úszni. Egy túraversenyen a mellettünk haladó csónak lányai az erős hullámzás miatt beborultak a vízbe. Jancsi természetesen utánuk ugrott a vízbe.
A viharban is kell létezni – 14.
Életem leglényegesebb eseményéről emlékezem meg, ehhez a megélt napjaim leírásával kell kezdenem. 1957 óta éltem kollégiumokban, illetve albérletben Budapesten. Családunk 1951-ben kitelepítésre került Budapestről, a diktatúra szétválasztotta a családot.
A viharban is kell létezni – 13.
A szakmunkás-oklevél megszerzésével párhuzamosan el kellett hagynom a kollégiumot, és ugyancsak egy ismeretség révén (Iza néni segítségével) felkerültem albérletbe a Gellért-hegyre. Egy diplomata családhoz mentem lakni, ahol megkaptam a cselédszobát.
A viharban is kell létezni – 12.
1956 októberében, mint vasesztergályos ipari tanuló, a kőbányai kápolna utcai ipari tanulóotthonban laktam egy tízfős szobában, kovácstanulókkal. Október 23-án már kora délután a reggeli műszakból hazaérve kipirult arccal hallgattuk a rádiót és izgatottan figyeltük a fejleményeket.
A viharban is kell létezni – 11.
Az én ’56-om – Kitelepítés – rajtunk kívül 3800 család – 15 250 ember – élte meg ezt a szörnyűséget. Az én ’56-om ekkor kezdődött. Ennek a barbár, embertelen rendszernek meg kellett buknia. A vörös terror kegyetlensége és igazságtalansága nemcsak a volt középosztályt nyomorította meg.
A viharban is kell létezni – 10.
89 család lett ide a tanyavilágba kitelepítve. A kommunisták szégyene, hogy az öreg, magatehetetlen embereket is elvitték a kietlen tanyákra. Nem törődtek velük és az öregek lehetetlen körülmények között éltek. Én egy 85 éves néninek segítettem a bevásárlásokban.
A viharban is kell létezni – 9.
A kitelepítetteket, így minket is a józsefvárosi teherpályaudvarra vittek egy nyitott Csepel teherautóval. Nagy volt a nyüzsgés itt, sok száz embert szállítottak ide, a karon ülő csecsemőtől az aggastyánokig. A nagy melegben bezsúfoltak minket is egy öreg, rozoga személyvonatba.
A viharban is kell létezni – 8.
Kitelepítés – Az ipar egészségtelen fejlesztése, tömegek Budapestre hozatala, a tönkretett kulákoknak nevezett parasztemberek feláramlása óriási lakáshiányt idézett elő Budapesten. A hatalom káderei részére, így a rendőrségnek, az ÁVH-nak és a párt tagjainak lakás kellett.
A viharban is kell létezni – 7.
Az országban nagy átalakulások és politikai csatározások voltak. Rákosival az élen javában folyt a proletárdiktatúra kiépítése. Megjelent a személyi kultusz és a félelem, mindenkit figyeltek és mindenki gyanús volt. Vidéken erőszakkal szervezték a tsz-t, járt a végrehajtó.
A viharban is kell létezni – 6.
A háborúnak vége, tavasz és béke van. A menekülteket hazaszállító vonat lassú tempóban közelített a határ felé. Az amerikai Pullman vagonokból összeállított szerelvény egy 424-es mozdonnyal ellátva hozta haza az Ausztriában semleges zónából összegyűjtött magyar állampolgárokat.
A viharban is kell létezni – 5.
Kronawitten szobrai – Délután 5 óra körül járt az idő. 1945 áprilisa volt, katonai szerelvényen ültünk és robogott a vonatunk – valahol Linz felé Ausztriában. A vonaton részben sebesült katonák, részben magyar menekültek és menekített bútorok voltak.
A viharban is kell létezni – 4.
Ahogy teltek a hetek és a hónapok a front egyre közeledett és veszélyesé vált a helyzet. Parancs jött, hogy Veress ezredes úr és családja jöjjön vissza Budapestre. A családunk szolgálati lakásba költözött a Fadrusz utcába. Ekkor anyámra hárult a családunk minden gondja.
Partnereink
