A viharban is kell létezni – 15. • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

A viharban is kell létezni – 15.

 

A dunai élet változatos volt, jártunk túraversenyekre. Jancsiról tudni kell, hogy nem tudott úszni. Egy túraversenyen a mellettünk haladó csónak lányai az erős hullámzás miatt beborultak a vízbe. Jancsi természetesen utánuk ugrott a vízbe, és utána nekem kellett kimentenem őt. Jóindulatú ember volt.

Eljött az ősz, a tél, és a csónakok felkerültek a polcra. A szakosztály kihirdette, hogy evezős bál lesz, és az egész szakosztály elmegy. Jancsi és én is éppen nem udvaroltunk. Egy irodalmár nem ér rá ilyen kispolgári dologgal foglalkozni. Azonban elhatároztuk, hogy megtiszteljük ezt a bált, és elmegyünk. Bozsó Feri bácsi is dörmögött egyet, mondván, hogy ő nem fog táncolni, de elkísér bennünket. Hatalmas kultúrteremben tartották meg a bált. A zenekar este 8-tól játszott. Mi beszélgettünk és ittuk a sörünket, amelyet nagystílűen a szakosztály nevében Varró Feri bácsi rendelt. Felkeltünk a székről és elkezdtünk terepszemlét tartani. A terem asztalokkal megrakott sarkában egy szolid, de egyéniséget eláruló tartással ült egy kislány a mamájával. A mama szuggerálta a fiúkat. Én egy hirtelen mozdulattal odamentem, meghajoltam: szabad?! A lány felkelt és jött velem táncolni.

Ekkor csend lett, és Gulyás Gyula – az ismert riporter – megszólalt, és elkezdte mesélni, hogy hogyan lett riporter. Csendben álltunk a táncparketten, és én néztem a lányt, a Szendrey Piroskát. MEGTETSZETT. Halvány rózsaszín kord szűkszoknya volt rajta, azóta is emlegetem. Elkezdtünk beszélgetni, majd táncolni, és amikor megszűnt a zene, visszakísértem az asztalhoz. Az este folyamán többször táncoltunk, és randevút kértem tőle.

A Nemzeti Múzeum kertjének sarkán volt az első randevúnk. Első programunk egy mozielőadás volt. Vettem 10 deka pralinét, nekiadtam – eltette, de nem kaptam belőle! Randevúnk végére megbocsátottam neki.

Piroska a Hőgyes Endre utcában lakott, és evezett a hajógyári egyesületben. Sikerem volt a családban, mert a Dédi elterjesztette, hogy úri fiú udvarol a Pirikének, a Gellérthegyről. Csak jóval később mertem bevallani, hogy én a Gellérthegyen csak albérlő vagyok. A család érdeklődéssel fogadott.

Befogadtak. A papa egy csendes, tudós ember volt – sajnos már nem volt egészséges. Piroska egy szolid, csinos kis nő volt. Nehezen lehetett megnyerni, a bizalmába férkőzni. A fehérneműgyárban dolgozott Kőbányán, váltott műszakban. A kapcsolatunk elején sokszor érte mentem, és a műszak után együtt mentünk haza. Én a kapuban elbúcsúztam tőle és azután gyalog mentem haza Budára. Viszont rövidesen megérte, mert tetszett, és nekem a biztonságot, a megbízhatóságot – a családot – jelentette. Visszahúzódó, lassan megnyíló természetű volt. Sportos fizimiskáját elejétől fogva szerettem. Különböző természetünkkel kiegészítettük egymást, és kialakult egy szerelem és szeretet közöttünk. Sok kenyeret ettem, és volt bőven hibám, de elnézte nekem. Anyámnak is megírtam az új kislánnyal történő eseményeket, és ő boldogan írta: „Meglátod Öcsögém, ez egy értékes kislány.” Később megismerte, és soha nem hallottam tőle egy rossz szót se mondani róla.

Azóta 47 év telt el, és egyre jobban tudom, hogy ez a lány a családunk legnagyobb kincse. Értékes feleség, anya, nagymama.

Hát így indult el és boldogságban tart ez a házasság a mai napig. Remélem, a gyerekeink és az unokáink is így érzik, és részesei a kapcsolatunk kisugárzásának.

Az evezősbál azóta is az életem legnagyobb eseménye!

(Következő rész: jövő kedden)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS