89 család lett ide a tanyavilágba kitelepítve. A kommunisták szégyene, hogy az öreg, magatehetetlen embereket is elvitték a kietlen tanyákra. Nem törődtek velük és az öregek lehetetlen körülmények között éltek. Én egy 85 éves néninek – akinek az első világháborúban meghalt a férje – segítettem a bevásárlásokban és a postáról elhoztam a rokonai által elküldött olvasnivalókat. Egyik jellemző embertelensége volt a kitelepítésnek a zsidó gyáros feleségével történt eset:

Bel­la né­ni

A ki­te­le­pí­tés egyik, ta­lán leg­szo­mo­rúbb em­lé­ke ez az ódi­va­tú, fur­csa fi­gu­ra. Gaz­dag zsi­dó öz­ve­gye­ként egy négy­szo­bás la­kás­ban la­kott Bu­dán. Na­pon­ta a ha­son­ló éle­tet élő ba­rá­tai­val ká­vé­há­zak­ban, de legin­kább a Vö­rös­mar­ty té­ri Gerbeaud-ban ül­dö­gélt. Ott be­szél­ték meg a vi­lág dol­gait és köz­ben erő­sen do­hány­zott. Re­me­gő kéz­zel egyik ci­ga­ret­tá­ról a má­sik­ra gyúj­tott rá. Ko­ra meg­ha­tá­roz­ha­tat­lan volt – ta­lán úgy 50 éves le­he­tett. Ru­ha­tá­rát te­kint­ve pe­dig tény­leg egy csudabogár volt. Ál­ta­lá­ban fe­ke­te vagy sö­tét­szür­ke, testreszabott se­lyem­ru­hát hor­dott, a leg­na­gyobb me­leg­ben is hosszú uj­jú, ma­gas nya­kú ki­vi­tel­ben.

Az ar­ca min­dig vas­ta­gon be volt pú­de­roz­va, és a sze­möl­dök­ce­ru­zát is ál­lan­dóan hasz­nál­ta. Be­szé­de, hang­hor­do­zá­sa ki­csit egy múltszázadból itt felej­tett nagy­pol­gá­ri dá­ma, és egy pi­pis­ke­dő el­ké­nyez­te­tett szí­nész­nő ke­ve­ré­ke volt.

Őt is elér­te a la­kás­tu­laj­do­no­sok és az ak­ko­ri idők­ben gya­nús ele­mek­nek já­ró ki­te­le­pí­té­si vég­zés. 1951-ben le­ke­rült, le­vit­ték egy el­ha­nya­golt ta­nyá­ra, ahol ter­mé­sze­te­sen nem tud­ta ma­gát fel­ta­lál­ni. A kör­nye­ze­te ki­ho­zott be­lő­le egy erős dep­ressziót, amely lap­pan­gó mó­don sze­rin­tem évek óta meg­volt már ná­la.

Mi az ör­dög­ol­da­lon lak­tunk, Bel­la né­ni pe­dig az Iványi so­ron. Úgy is­mer­tük meg, hogy ami­kor be­men­tünk a fa­lu­ba, el­men­tünk a lak­he­lye mel­lett. Ő ilyen­kor kint ült a ta­nya­ud­va­ron, a gé­mes­kút mel­let­ti kispadon és fúj­ta a füs­töt, köz­ben mo­tyo­gott és sem­mi­be né­ző szem­mel te­kin­tett a lá­to­ga­tó­já­ra.

Hoz­zak va­la­mit a bolt­ból? – kér­dez­tem tő­le rend­sze­re­sen. A vá­lasz egy kis töp­ren­gés után az volt, hogy drá­gám hoz­zál ci­git és sós­bor­szeszt, és ha ma­rad a pénz­ből, ak­kor ke­nye­ret – ez­zel odaadott ál­ta­lá­ban 50-60 Ft-ot. Ami­kor vissza­fe­lé jöt­tem, ak­kor is ugyanott ta­lál­tam.

A ku­lák em­ber, aki­nél la­kott, fur­csa, szót­lan fi­gu­ra volt. Is­me­re­teim sze­rint alig be­szél­get­tek egy­más­sal. Mint két sö­tét árny, úgy köz­le­ked­tek a ta­nyán. Én min­dig, a már leírt fe­ke­te ru­há­ban lát­tam. Ma­gam­ban el­ne­vez­tem a fe­ke­te öz­vegy­nek.

Más ki­te­le­pí­tet­tek is pró­bál­koz­tak ve­le, hogy old­ják a ma­gá­nyát, de ő min­den meg­hí­vást, kö­ze­le­dést eluta­sí­tott. Nagy né­ha lát­ták ma­gá­nyo­san da­gasz­ta­ni a sa­rat, ilyen­kor a bolt­ba tar­tott. Lár­va­sze­rű ar­ca ma is sok­szor meg­je­le­nik és va­la­hogy még ma sem ér­tem, hogy mit ke­re­sett ő a ta­nya­vi­lág­ban – de odavit­ték. Az­tán egy kö­dös, ok­tó­be­ri na­pon megol­dot­ta a prob­lé­máit. Éj­sza­ka a fe­ke­te se­lyem­sál­já­val felakasz­tot­ta ma­gát. Bú­csú­le­ve­let nem ha­gyott, ro­ko­nai nem vol­tak, a fa­lu­si ha­tó­ság te­met­te el. A ki­te­le­pí­tet­tek kö­zül so­kan el­men­tek a te­me­té­sé­re. Én gyer­mek­ként nem ér­tet­tem, hogy mi oka le­he­tett az ön­gyil­kos­ság­ra, de úgy érez­tem, hogy Bel­la né­ni ma­gá­nyos­sá­ga volt a rossz ta­nács­adó. A ki­lá­tás­ta­lan hely­ze­tet, az igaz­ság­ta­lan ki­te­le­pí­tést csak ké­sőbb ér­tet­tem meg.

A kitelepítettek mezőgazdasági munkát végezhettek, a nők a helyi tsz-be, a férfiak a közeli állami gazdaságba mentek dolgozni. Szomorú látvány volt a „PESTI” embert látni a földeken kapálni, aratni és kukoricát törni. Ezek a korábbi ügyvédek, katonatisztek, üzlet- és gyártulajdonosok, továbbá sok zsidó származású ember javarésze már nem volt fiatal, főként 50-60-70 évesek voltak. A tűző napon még soha nem dolgoztak, nem értettek a mezőgazdasági munkához. Sokszor, mint vízkihordó gyerek segítettem a munkájukat. Az alumínium kannám a mai napig megvan. 20-30 ember volt két brigádba beosztva és két 11 éves gyerek, jómagam és egy Jancsi nevű kitelepített fiú láttuk el őket vízzel. Ez azért nem volt egyszerű, mert az iható vizű gémes kút 1-2 km-re volt mindég a munkahelyektől. Higiéniáról nem beszélhetek, mert a kannának 1 fedele volt, és ez szolgált pohár gyanánt az egész társaságnak.

Amikor elérkezett az aratás és a cséplés ideje – az 1952-dik évet írták ekkor –, megjelentek a szíjhajtásos cséplőgépek, és ezek segítségével történt meg a betakarítás. A kulákoktól rekvirált – magyarul ellopott – cséplőgépek dolgoztak a határban. Egy cséplőgépet 6-8 ember szolgált ki. A kévevágó szerepét kaptam meg, „mint könnyű munkát”, de a cséplőgép toroknál kellett állnom, és borzalmasan szállt a por a levegőben. Lehet, hogy a későbbi kínlódásaimat, az asztmámat itt alapoztam meg.

Általában a pestiek megállták a helyüket a fizikai munkáknál, de nagyon kellett vigyázni az egészségre, mert orvos csak a falu határán túl volt. Endrődön volt a legközelebbi orvos, de oda tilos volt elmenni, mivel a község határát tilos volt elhagyni. Anyám lába visszeres volt, de orvos és orvosság hiányában sorozatban jöttek a trombózisok, a lábszárfekélyek. A későbbi életében az elkésett orvosi ellátás hiányában soha nem gyógyult meg a lába.

Télire a mi „Kulákunk” bement a faluba és így mi etettük az állatokat és gondoztuk a négy lovat. Egy napon „Pompás” a 6 éves herélt ló sétáltatás közben felkapta a fejét, én a hátán ültem, és bevágtatott velem az istállóba. Az istálló ajtaja alacsony volt éppen csak befért a ló. Ösztönösen mind a két kezemmel átöleltem a ló nyakát és rásimultam a vágtató ló nyakára. Éppenhogy befértem. Ez mentett meg, mert különben a fejemet szétroncsolja az ajtófélfa. Egész évi etetés, almozás és legeltetés után eljött a disznóvágások ideje. Szegény Panni és Peti elment a másvilágra A búbos kemence és a fal közötti zugban, a fülemet befogva töltöttem el a gyilkosság idejét.

(Következő rész: jövő kedden)

Megosztás

Tweet