Veress Árpád | Bozont története – 10. rész

Szépirodalom - próza

Bozont története – 10. rész

Egyedül a szobában (elképzelt történet)

El kell mennünk, Bozont nagy szemekkel nézi a készülődésünket. Mi tudjuk, hogy ő tudja, hogy mi fog következni – el kell menni, és ezt Bozont beletörődéssel, de rossz néven veszi. Ül a törzshelyén, ez a lakásnak azon pontja, ahonnan mindent meg tud figyelni, ez a tükör előtti szőnyeg a nagyszobában. Ettől kezdve átadom a szót neki:

– Látom azt, hogy egyedül maradok a lakásban, nem örülök neki, de megértem, hiszen biztos fontos dolog vár rájuk. Általában rendesek velem, szeretnek, és jól érzem magamat. Korábban, amikor még kisebb voltam, itt volt a Dana, egy öreglány – Tibeti terrier –, és ő egy elkényeztetett kutya volt, és mindig felugrott a kutyatakaróval letakart ágyra. Sokáig ellenálltam a kísértésnek, de végül a csábításnak engedve én is felugrottam hozzá. A gazdámék látták, hogy ez rossz dolog – különben soha nem ugrom fel az ágyra, és csak a padlón tartózkodom –, de ez az egy csúnya szokásom azóta is megmaradt.

     Bozont öreg barátjával, Danával

Érzem, hogy ennek nem örülnek, de beletörődtek abba, hogy távozásuk után a nekem felhelyezett pokrócra ráfekszem. Szerintem is a Dana a bűnös!

Bezáródik az ajtó, előtte a gazdim valamit mond, a hangsúlyából érzem, értem, hogy emberi nyelven valami olyasmit, hogy jövünk vissza. Vizem van, azt megnéztem, a házban pillanatnyilag csend van, az alsó lakásban lévő kiskutya – Lola – is hallgat. Becsukom a szememet, és próbálok egyet aludni! Nagyon éberen alszom, a szüleimtől örököltem, hogy mindig résen kell lenni.

Margit néninél a kertben volt a helyem, egy kamraszerű helyiségben, ahol nem volt rossz nekem, de egyedül voltam. Ha jött a vihar riadtan húztam össze magamat – azóta is félek a dörgéstől, és a villámlástól. Arra figyelek fel, hogy léptek zaja hallatszik a folyosón. Először arra gondolok, hogy előveszem a mély, félelmetes hangomat, és elriasztom a közeledő embert. De az ősi ösztönöm azt diktálja, hogy jobban járok, ha hallgatok, és csak akkor lendülök támadásba, ha az ajtó előtt megáll ez az idegen, ha továbbmegy, akkor ez a jó megoldás. Különben is a gazdáim mindig rám szólnak, ha hangosan, agresszíven ugatok.

Közben a hang halkul, és hallom, hogy bementek a szomszéd lakásba. Ott is él egy kutya, akit néha látok, de a gazdája barátságtalan, így nem tudok vele kapcsolatot kialakítani.

Felkelek, iszom vizet, és megnézem a labdáimat, de egyedül nem játszom velük. Hegyezem a füleimet, autók indulnak a ház elől. Megtanultam a mi kocsink hangját, így ezek a hangok, mivel nem a mienk, hidegen hagynak. A folyosón a járkálás megismétlődik, megoldásom a hallgatás! Meleg van, elálmosodom, és elalszom. Sokszor jókat álmodom, ha rosszat, akkor itthon vannak a szeretteim, és egyikük odajön, és megsimogat, valami kellemeset, biztatót mond, és én megnyugszom. Jó nekem ezekkel lenni, és most is tudom, hogy megjönnek.

Ismerős motorzaj – ŐK AZOK – de jó! Kopog a cipőjük alatt a lépcsőház, nyílik az ajtó, és megjelennek. Előveszem a legcsábosabb farokcsóválásomat, nyalintok egyet. Piri is kap, Árpi is kap egyet-egyet, és én boldog vagyok – szép is az élet!

(Következő rész: jövő kedden)

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Bozont története – 10. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés