Kedves Mikulás!
Eléggé kinőttem már abból a korosztályból, amelyik Neked levelet ír, de a napokban újra elkezdett ébredezni bennem a lelkem olyan része, amelyik még hisz a varázslatodban, hogy kéményeken mászol be, csak azért, hogy csokit és/vagy virgácsot adj a gyerekeknek.
Tudom, hogy hosszú az út Finnországból idáig, ahogy azt is, hogy még rengeteg ajándékot kell kiosztanod ma, épp ezért készítettem neked süteményt, és a tej is langyos még reményeim szerint. Ha kihűlt, ne haragudj, remélem, azért ízlik majd.
Most biztos átfutod a sorokat, és nem látsz mást, mint összemosódó szavakat, így szólok: a szemüveget a tányér mellett találod.
Most, hogy végre látsz, térjünk a lényegre: mit szeretnék kapni tőled.
Ha képes vagy teljesíteni, újra elhiszem, hogy igazából létezel.
Időt szeretnék. Időt magamra, hogy megcsinálhassak mindent, amit elterveztem. Időt a hozzám közel állóknak, hogy újra össze tudjunk ülni igazán beszélgetni, nem csak felszíni csevejt folytatni.
Türelmet szeretnék. Türelmet azért, hogy elviselhessem a stresszt, ami az ünnepek közeledtével rátelepszik az emberekre, és még a legnyugodtabb ismerősöm is kész ideggubanc lesz.
Néhány nyugodt, békés napot szeretnék, távol a gondoktól, a stressztől, a feladatoktól.
Szeretném az elkövetkezendő napokat a szeretteimmel tölteni.
Szeretném az elkövetkezendő napokat magammal tölteni.
Míg el nem felejtem: szólhatnál néhány szót Holle anyónak – úgy tudom, távoli rokonod –, hogy a december 24-e környékén rázza ki a dunyháját!
Szeretettel:
Egy gyermeklelkű felnőtt
Hozzászólások