Kovács Alexa írásai

Nem sejtettem, hogy a prioritásom ennyire könnyedén megváltozhat. Csak annyit tudtam, hogy nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy bentről, a meleg szobából figyelem az időt, nyakamon volt a területi mérkőzés. Az aranyérem nem nyeri meg saját magát. A siker volt az életem alapja: ha nem voltam sikeres, nem voltam látható sem.

Átlagos napnak indul a mai. A levegőben még érzem az éjszakai eső halvány illatát, a kenneltársaimmal álmosan mászok elő a kutyaházból, várva a reggelimet. Az etetőember mindannyiunknak kiosztja a kaját, de valami más benne. Mintha izgatott lenne. Nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget, elvégre ember.

Zsófi nem akarja ezt az egészet. Ideges, feszült, szabadulni szeretne a fellépés, a kimondásra váró szavak néma súlya alól. Nemet kellett volna mondania, amikor a tanárnő hetekkel korábban felkérte a műsorban való szereplésre, mégsem tudta megtenni: jó volt érezni, hogy szükség van rá, hogy számítanak rá.

Ez a nap sok szempontból más, mint a többi: hiszen nem csupán a születésnapom van ma, hanem Húsvét vasárnap és egy világjárvány is éppen alapjaiban rombolja szét, hogy aztán újraépítse az életet. Furcsa érzések kavarognak bennem. Mintha ez az egész nem is velem történne.