Esztergomban, a Szent Adalbert Konferenciaközpontban Erdő Péter bíboros atyával beszélgetünk a Nemzetközi Eucharisztikus Konferencia szünetében.
Erdő Péter (j) és a szerző
Szarvas István (Sz. I.): 2020-ban lesz Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Magyarországon. 82 év telt el azóta, hogy Magyarországon rendeztek ilyet. Eminenciás uram! Mi a célja ennek a konferenciának?
Erdő Péter (E. P.): Mindenekelőtt a saját szemléletünknek az elmélyítése, hiszen itt vallásközi és ökumenikus konferenciáról van szó. Már ma este is hallottunk zsidó teológus professzor előadót, hallani fogunk azután ortodox, evangélikus, református előadókat is, utána katolikusok következnek. Körüljárjuk egy kicsit az eucharisztiával kapcsolatos teljes hagyományt, hogy differenciáltabban szemlélhessük a saját gyakorlatunkat, és aztán a katolikus teológiának a mai gazdagságát vesszük számba. Azt hiszem, hogy maga az eucharisztikus kongresszus már a készület idején is alkalom arra, hogy a szeretetet és az összetartozást növelje, nem pedig egyfajta különbözőségnek vagy vitának az elsődleges alkalma. Most ez azért is fontos, mert természetesen nem a különbségeknek a tagadása vagy egyfajta felületes bagatellizálása a cél, hanem az, hogy egymást tisztelettel meghallgassuk, hogy egymásnak az értékeit jobban megértsük, és ezen az alapon tudjunk aztán afelé a közös gazdánk felé előrelépni, akinek tulajdonképpen mindannyian elkötelezettjei vagyunk.
Sz. I.: Ez nagyon érdekes, mert egy új gondolatot inspirált bennem eminenciás úr. Mégpedig úgy gondolom, 2020-ban egy ilyen kongresszusnak a kommunikációja egészen más kell, hogy legyen, mint 1938-ban volt. Úgy érzem, hogy a nem hívő emberek erről az eucharisztikus kongresszusról végtelenül keveset tudnak. Érdekel önnek a véleménye, aki az első embere a katolikus egyháznak, hogy Ön szerint mi a teendő annak érdekében, hogy mindenki lélekben föl tudjon erre készülni? Úgy érzem, hogy a püspöki karnak az ülésein foglalkozni kell az eseménnyel és sajtót tájékoztatni szükséges. Minden egyes alkalommal 2020-ig, az előkészületekről beszámolni.
Erdő Péter előadását tartja
E. P.: Ez teljesen így van. Az egyik dolog az, hogy milyen lelkülettel készüljünk rá, és forduljunk a külvilág felé, a másik, hogy technikailag, mesterségbeli tudás alapján hogyan kommunikáljunk. Ami a lelkületet illeti, azt hiszem, hogy ma távol áll tőlünk mindenfajta triumfalizmus. Egyébként 1938-ban is volt egy olyan elem, amit ha jól megfigyelünk, drámai volt, és mindenkihez szólt; ez pedig az a program volt, hogy forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet. Ez volt a himnusznak is az utolsó sora. Ez volt az, ami előre ki volt adva, hogy ezt feltétlenül hangsúlyozni kell. A második világháború előestéjén ez nagyon is konkrét jelentőséggel rendelkezett, sajnos a népek nem tudták meghallgatni ezt a felhívást. Ma, azt hiszem, hogy a szeretet üzenete az, ami elsősorban dominál, és amikor azt mondjuk, hogy minden források belőled fakadnak; amikor ezt a jelmondatot választottuk, akkor arra gondoltunk, hogy az a találkozás, amit az eucharisztika jelent Krisztussal és egymással, az nem áll meg a templom küszöbénél. Nem csupán egy belterjes élményről beszélünk, nem csupán egy olyan kegyelmi ajándékról, amit mi rejtett kincsként elásunk valahova, hanem ez arra való, hogy kilépjen a templomból, és a mindennapi életben a mi tevékeny szeretetünkben mutatkozzon meg. Ezért a legújabb eucharisztikus kongresszusok mindig együtt járnak különféle szociális és más emberbaráti akciókkal is. Mi is tervezünk ilyeneket. De azt hiszem, hogy itt Közép-Európában együtt kell, hogy járjon mindez egyfajta ökumenikus szemlélettel, és azzal, hogy a különböző népek, a különböző etnikumok valamiképpen egy mélyebb megértésre és szeretetre jussanak. tehát ezt építeni nekünk itt Közép-Európában az eucharisztikus kongresszusra tekintettel is különleges feladat.
Sz. I.: Eminenciás úrnak volt egy csodálatos dolgozata, ami megjelent a Magyar Hírlapban, már a dátumra nem emlékszem, nekem megvan, és többször elolvastam. Egy nagyon érdekes dolog jutott eszembe, hogy Őszentsége is Twitterrel üzent. Ugyanakkor eminenciás úr ebben a dolgozatban arról beszélt, hogy a slide-ok néha teljesen elveszik a dinamizmusát, mechanikussá teszik a beszédeket, és nem figyelnek az emberek a mondandóra. Én is, hogyha előadást tartok, nagyon nehéz helyzetben vagyok, hogy mennyit használjak slide-ot, és mennyit beszéljek. Mert az igazi előadónak, úgy érzem, nincs is szüksége sokszor slide-ra. De a mai világban, ha valaki nem használ slide-ot, akkor meg azt mondják, hogy nem igazi előadó. A bölcsek kövét hogy lehet itt megtalálni?
E. P.: Azt hiszem, hogy a kereszténység mindig is otthon volt a szimbólumok világában, a kezdet kezdetétől. A szimbólum is egy olyan látható vagy hallható jelenség, amely erős érzelmi hatást kelt, de ha fogalmilag vizsgálom, nem biztos, hogy nagyon pontos. Éppen ezért teret enged a manipulációnak is vagy a tévedéseknek, de ugyanakkor rendkívül erős mozgósító hatása is lehet. Az emberi képességeknek egyik-másikát szólítja meg, de közben nekünk az elvonatkoztatásra, a szavak használatára, a fogalmi gondolkodásra is szükségünk van. Ezért az egyes korokban ezeknek az arányai és szerepe változik. Ma úgy látjuk, hogy az audiovizualitás felé erősen eltolódott az emberek közti kommunikáció.
Sz. I.: És ez nem helyes?
E. P.: Ez ennek a kornak egy jelensége, amit részben használni kell, de annak tudatában, hogy a hitünk teljes gazdagságát ezen a módon nem lehet átadni. Nem lehet az, hogy most már a Bibliát elfelejtjük, és helyette csak ilyen jelképeket használunk, és mosolygó gombokat nyomogatunk. Volt olyan kor, amikor az írás-olvasás kultúráját is az egyháznak kellett meghatározni. Most talán ennyire szélsőséges helyzetben nem vagyunk, de az biztos, hogy a beszédnek és fogalmi gondolkodásnak a kultúrájára is szükség van az üzenet teljességéhez. Persze lesz olyan, amikor már mindez nem lesz szükséges, de ez a földi történelem után lesz, amikor már nem lesz szükségünk az írott szövegre, mert színről színre fogunk látni, és nem tükörben.
Sz. I.: Ön a közelmúltban találkozott Őszentségével. És Őszentsége mit tart a legfontosabb üzenetnek? Őszentsége megfogalmazott néhány gondolatot a 2020-as kongresszusra. Mi az, amit ön legfontosabbnak tart, hogy ebből megismerjék olvasóink?
E. P.: Azt hiszem, hogy a pápai beszéd, amit elmondott a közös találkozás alkalmával az elsősorban éppen az emberi közösség és a szeretet erősítésére utal. A kongresszus egy nagy alkalom erre, hogy a társadalomban, de világunkban is ezt a szeretetet erősítsük – ez a mi küldetésünk. Krisztus azért küzdött, hogy tanúságot tegyünk róla, de ez a tanúság ez nemcsak egy tudattartalom, hanem ennek az életünkben meg kell mutatkozni. Egyébként külön személyesen szóban nekem azt mondta, hogy előre, teljes energiával dolgozzatok rajta, mert itt az idő. Magyarul egy nagy biztatást kaptunk a munkához.
Hozzászólások