Ennyi maradt hát régi teleinkből,
behavazott fák szigorú fegyelme,
ahogy állnak kint a kertben és várnak.
Már így várakozunk mi is telente.
Lábaink alatt befagyott pocsolyák,
mint összeszorított fogak a szájban.
Csillagok csikordulnak házak felett,
fordul az éj a másik oldalára.
Pár lom maradt csak régi teleinkből,
s maradt az összejárt szánkónyom felett
a végtelennek tűnő pillanat, mikor
az első csepp a jégcsapról hullni kezd.
(Pécs, 2019. január 11.)
Hozzászólások