Hetedhéthatár | Főnix Tűzcirkusz címmel új műsor

Kultúra, művészet

Főnix Tűzcirkusz címmel új műsor

A magyar artistaművészet legnevesebb képviselői, többek közt a Rippel Brothers, Simet László és Richter Kevin is fellép a Fővárosi Nagycirkusz Főnix – Tűzcirkusz című új műsorában, amelyet  január 19-től  március 10-ig láthat a közönség.

Fekete Péter a sajtótájékoztatón

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár is részt vett a programot bemutató 2019 január 15-i sajtótájékoztatón, aki kiemelte, hogy az elmúlt évben a magyar artistaművészet legnevesebb képviselőit kérték fel, hogy rendezői tevékenységükkel segítsék a Fővárosi Nagycirkusz munkáját. Ennek a folyamatnak a részeként az idei évet nyitó Főnix – Tűzcirkusz című előadást Rippel Viktor és Rippel Ferenc rendezi.

„Rendkívül jó magyar artistáink vannak, akik a világban hírnevet szereznek Magyarországnak, és fontos számukra, hogy időnként hazajöjjenek és a magyar közönségnek is bemutassák a tudásukat.” – fűzte hozzá.

Rippel Ferenc kiemelte: úgy válogatták össze a produkciókat, hogy az a magyar artisták erejét és tehetségét bemutassa.

A jeges és vízi cirkusz után most a tűz tematikája köré épülő műsorban klasszikus cirkuszi produkciók lesznek láthatók. Egy különleges magasdrótszámot mutat be Simet László, aki motorral fog egyensúlyozni a manézs fölött, valamint halálkerékszámát is láthatják majd az érdeklődők.

Richter Kevin egzotikus teve- és zebraprodukciót mutat be a manézsban, valamint a magyar virtust idéző, dinamikus zsokészámmal Richter Kevin lovasakrobata-csoportja is fellép.

Látható lesz továbbá az Anima Prizma tűzzsonglőrcsapat, Nagy Molnár Dávid illuzionista, a Rippel Brothers egy óriáskockán ad elő erőemelő-számot, de a Rippel Brothers Akadémia Tűzangyalai nevű, négy főből álló csoport is fellép egy légtornász-bemutatóval. A TwirlinGirls görkorcsolyaszámmal, Faludi Szilvia pedig egy látványos karikaszámmal készül a műsorra.

Az előadás egyetlen külföldi fellépője az argentin Diaz Brothers lesz, amely egy különleges, „kopogós” számot mutat be. A dél-amerikai csoport Argentína népi hagyományaira épülő, különleges gaucho-táncot ad elő a két vagy három nehéz golyóból álló, bőrrel bélelt és két kötélhez kötött eszközök, a boleadorák segítségével.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Főnix Tűzcirkusz címmel új műsor”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés