Hatvanas születésű embertársaim még végtelen békességben éltek.
No, nem, mintha soha nem tapasztaltak volna vitát, veszekedést, rosszindulatot! A békesség a körülöttük lévő világból is fakadt!
Ha kapcsolatot akartak tartani egy-egy embertársukkal, levelet írtak neki és várták a választ. Jó volt lesni a postást, volt ebben egy reményteljes izgalom!
Ha nem írásban, akkor személyesen találkoztak: meglátogatták egymást, jókat sütöttek-főztek együtt, kertet gondoztak, betakarították a termést, olykor felöntöttek a garatra…
Mindezt együtt volt jó átélni!
Együtt!
A vonalas telefon megjelenése okozott némi változást, de még megmaradt a beszélgetések jó íze! Előfordult, hogy csak az egyik szomszédnak volt tévéje, legtöbbször „Tavasz” márkanévre hallgató, apró képernyőjű, egyszerű jószág, azt nézte a fél utca.
Együtt!
Mindenki tudott mindenkiről, szinte mindent. Találkozások alkalmával köszöntötték még az idegent is, s a pénz akármilyen kevés is volt, mindig jutott belőle másoknak.
Ha a háziasszony palacsintát, pogácsát, lángost sütött, a szomszédok is jóízűen ették…
A rétest kézzel nyújtották, a kenyeret dagasztották, nem is volt annál finomabb!
Aztán nagyot fordult a világ!
A fiatalok a városba költöztek jobb munka, több fizetés reményében, vagy csak kíváncsiságból, kalandvágyból… Eleinte még gyakran hazajártak, aztán már csak telefonálgattak és az ünnepekre jöttek látogatóba…
Lassacskán mindenkinek lett mobiltelefonja, számítógépe, ájfonja, tabletje, netbookja és ki sem tudom mondani, mi mindene.
A tévé a lakás összes helyiségét elfoglalja – olykor a fürdőszobát is – és éjjel-nappal ontja az információt. Képernyője olyan óriási, hogy betölti a falat.
A kis Trabit felváltották a szebbnél szebb, drágábbnál drágább nyugati autók.
Minden megvan a boldogsághoz…
Úton-útfélen mindenki „mással beszél”.
A gyerekekkel skype-on beszélgetünk, bármilyen messze élnek, olyan, mintha itt ülnének mellettünk a szobában…
… olyan?
Persze, hogy nem!
Ahogy mondani szokták: „a sok bába között elveszett a gyerek…”
Valami eltűnt!
Elidegenedtünk…
A minap kézzel nyújtott rétessel kínáltam egyik ismerősömet. Először nem is értette mit mondok…, majd eszébe jutott a nagymamája és elsírta magát. Soha ennyit nem beszélgettünk, mint akkor.
Bárki gondolhatná, ördögtől való rettenetnek tartom modern világunk kütyüit!
Nem így van!
Szögezzük le: rendkívüli a fejlődés, különlegesen értékes eszközök segítik életünket! Virtuálisan, szinte mindenhová pillanatok alatt eljuthatunk! Kutathatunk, olvashatunk, írhatunk, rajzolhatunk, zavar nélkül tarthatunk kapcsolatot…
Nincs akadály!
A sokféle kapcsolatban, vajon nem vész el maga a KAPCSOLAT?
… és ki irányít?
Hozzászólások