Emlékkép a nyolcvanas évekből
Ma a mán meg a jövőn, máskor máson
töpreng az ember, ha vidám vagy komor.
Emlék is csak rongyosra kopott vászon,
akár a sokszor vasalt ruhafodor.
Innét a nászon s az áldomáson:
sárgult fátyol és száraz virágcsokor.
vélt-fehérben egy régi állomáson
vár nem érkezőre mint élő szobor.
A szerelem örök: konokul várta,
fején glória a kifakult párta,
egy sosemlesz éjszaka volt a vágya.
A hiánynak is lehet vetett ágya,
mert muszáj minden rosszat elfeledni,
s ha kell, akár egy kórón égig menni.
Hozzászólások