Hajnal Mária | Méltóság az utolsó percig

Napi aktuál

Méltóság az utolsó percig

Március 22-én a Pécsi Dóm Kőtárban zajlott a Pécs Baranya Hospice Alapítvány Méltóság Mezeje programja. Minden évben kétszer, tavasszal és ősszel rendezik meg érzékenyítő műsorukat a szervezők.

Udvaros Renáta, a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezetének megyei igazgatója

A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a súlyos, elsősorban daganatos betegségben szenvedő embertársaink életminőségének javítására, a testi és lelki szenvedéseiknek enyhítésére, fizikai és szellemi aktivitásuk támogatására, valamint hozzátartozóik segítésére a betegség, majd a gyász időszakában.

Az ellátásban orvosok, ápolók, gyógytornászok és mentálhigiénikusok, szociális munkások vesznek részt, az ő áldozatos munkájuk teszi lehetővé, hogy a betegek életük utolsó percéig meg tudják őrizni a méltóságukat.

A rendezvényt dr. Őri László alpolgármester nyitotta meg köszöntőjével, majd Udvaros Renáta, a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezetének megyei igazgatója mondta el gondolatait.

Az igazgatónő kiemelte, hogy a betegeknek és a hozzátartozóknak is szükségük van a lelki, mentális támogatásra, melyhez a hospice-szal foglalkozó szakemberek felkészült, elhivatott munkájára van szükség.

A megfelelő társadalmi felelősségvállalás nemcsak a magas színvonalú humánus haldokló ellátás feltételeit teremti meg, hanem lehetővé teszi, hogy a remény fogalmát új jelentéssel ruházzuk fel. A humánus emberi méltóságot őrző, a modern orvostudomány eredményeire építő hospice ellátás a szenvedés csökkentésének az emberi közelség, a segítség elérhetőségének valódi, reális reményét hordozza.

A rendezvényt a Pécsi Nemzeti Színház művészei és a város diákjai zárták, akik műsorukkal tükrözték a program üzenetét.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Méltóság az utolsó percig”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés