Hajnal Mária | Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Hajnal Mária

Hajnal Mária írásai: 46
Hajnal Mária

Fohász a lelkedhez

Emlékszem Rád!
Az asszony a zárt szoba csendjében tévelygett az elméje folyosóin. Egymás után nyitotta ki a zárt ajtókat és látta a létének apró köveit, melyek már nem a padlón hevertek, hanem beépültek a testébe és a személyiségét képezték.

Pszt

Nagy merészséget követtem el, a bűnöm eretnekség, mert a hit és az erkölcs zászlóján gyászos foltot ejtettem. Nemcsak a szenvedély, az ölelő karokban átélt kéj a bűnöm, nemcsak a kártyák imádatát lehet felróni nekem, de szentségtörést is elkövettem.

A maszk

Mint az alsó középosztály oszlopos tagja busszal járok. Körbevesznek az ismerős arcok, melyekhez rendszerint történeteket is gyártok. A kutyát sétáltató idősödő úr egészen biztos mérnök, özvegy, mert szomorú az arca, és sosem látok körülötte senkit.

Eon

Nem csak az arcom elfolyt vonásaiban látom az időt, nem csak a lelkem árulta el a testem, de már az emlékeim is fakulnak. Közelebb van hozzám a sáros lábú Himalája lankáin hozzád futó lány, mint a tegnapi én. Azt várja tőlem a világ, hogy elfogadjam a logikátlan, testidegen értékeit.

Cinkosom a Hold

Képzeld! Létezem! Tudom, hogy a kupola alatt veled érzi biztonságban magát, hogy a szövetség hozzád köti, benneteket védenek az oroszlánok és az angyalok, de én is itt vagyok. Tudom, hogy megérted őt és segítesz, hogy célba érjen, tudom, hogy könnyebb veled, mert céltudatos vagy.

A piros telefon

Tudta, hogy egyszer majd a világ a feje tetejére fog állni és a tótágastól elveszíti az irányt. Beteg lesz és az életereje úgy párolog majd el, ahogy a nap szárítja fel a nyári zápor utáni pocsolyák vizét. Szegény lesz és a lelke kincseit árulja majd alamizsnáért, de mindez elviselhetővé válik, csak telefonálnia kell.

Lélekharang kondult

Olyan élesre csiszolta a tükröt, amely már nem tűrte a ferdítést, kegyetlenül megmutatta az igazságot. A benne visszatükröződő torzulásokat könyörtelen módon mondta ki, amely viszont mély sebeket okozott abban a szívben, amely évezredes terheket hordott. Cipelte a saját terhein túl a népe keresztjét is. Úgy gondolta, a jót meg kell dicsérni, a rosszat pedig ki kell javítani.

A kopjafa

Megvetően nézte az osztályterem nejlonköpenybe bújtatott diákjait. A fehérre meszelt arcát mintha pengével metszették volna meg a szája vonalában.  A vékony, elkeskenyedett ajkait élénk rúzzsal fedte be. A maszkká kövült arca alatt egy tehetséges festő lelke élt, akit a nyugati művészvilág hajdan a vállára emelt.

Lejt az út felfelé

Azt mondják két nagy tragédia van az életben, ha megkapjuk, amit akarunk és ha nem. Folyton szeretnénk valamit. Megbecsülést, egészséget, szeretetet, a jó után jobbat. Még a csendben is akarunk, a meditációnk alatt megállítani a gondolatainkat, kívánjuk a megvilágosodást, a Nirvána megfogalmazhatatlan és felfoghatatlan állapotát.

Tizenhét kérdés

Ha elképzelem Virginia Woolfot, ahogy reggel kontyba tűzi a haját és cigarettára gyújt, ha újra és újra meghallgatom Chopin Spring Waltzát, ha csapdába csalok egy galambot a parkban és az asztal lábához kötözöm, akkor visszatér hozzám az univerzumban cikázó, ámde engem elkerülő ihlet?

A kalapdoboz

A rózsaszínszalagos kalapdobozra kiemelt figyelmet fordított, minden költözéskor ez volt az első dolog, amit a kocsija hátsó ülésére tett gondos óvatossággal. Az új háza egy apró ékszerdobozra emlékeztette, a tapéta parányi rózsái, a fürdőszoba romantikus gyertyái, és a konyha hagyományos olasz lüktetése arra a döntésre ösztönözte, hogy megállapodik.

A téboly

Idegesen nyúlt a felesége dobozáért, remegett a keze, miközben a hajcsatot kereste. A vékony fekete lakkozott fémnek lepattintotta a végét egy csipesszel és a fültöve mögötti vékony bőr alá süllyesztette. Azonnal érezte a megkönnyebbülést. A tehetetlensége és a lelke terhe úgy indázta körbe, mint a korhadt fatörzset a mérgező vadszőlő.

A remete

Történetünk az 1700-as évek elején kezdődött Németországban, ahol ugyanolyan erővel tombolt az antiszemitizmus, mint a további évszázadok során oly gyakran. Egy zsidónak, aki nem tartozott az elithez, netán éppen olyan szegény volt, mint az átlagember, akkoriban kötelező volt az út bal oldalán, arcát a házfalak felé fordítva közlekednie.

A csapda

A fantomkép még friss volt a kezében, az egyetlen szemtanú, aki finomíthatott volna a grafikán, haldoklott. A rajzról egy boszorkány nézett rá, egy igéző, ellenállhatatlan szépség, a sátán szeretője, a Fekete Özvegy! Rendelt magának egy kávét és visszagondolt az elmúlt hónapok eseményeire.

Sürgető idő

A görög napfénytől felhevült homok égette a hátát. Hunyorogva figyelte a szikláknak csapódó tajtékzó tengert. Kivett egy lédús, zamatos paradicsomot a kosárból és beleharapott. Édes, sokkal édesebb, mint a hazai, ha itt élne csak ezt enné – gondolta, majd a markába szorította és összeroppantotta a piros gombócot.



Archívum

Hirdetés