Jane Austen a Facebookon

Jane Austent egy gonosz zöld manó egy lepukkant albérletbe teleportálta a 21. századba. 

Nagyon hamar rá kellett jönnie, hogy ez a világ nagyon távol áll az angol birtokok lassú világától. Itt cikázva száguldoznak az információk, a középpontban a vásárlás és az idő üldözése áll. Egyszerre van ott a minden és a semmi.

Alaposan át kellett gondolnia, hogyan tesz szert jövedelemre. Diplomája nem volt, egyetlen szakmához sem értett. 

Ő kizárólag csak írni tudott.

Megírta az első társadalomkritikáját, majd az értekezését a férfi/női kapcsolatok dinamikájáról és feltette őket a közösségi portál hirfolyamába. Azt mondták, ha elég népszerű lesz, innen folyhat be némi pénz. 

A világirodalom Top 20-as listájának élvonalát vezető nő a szája szélét rágcsálva figyelte a bejegyzésének megosztási számát.

Eltelt az első óra, majd a második is. A lájkok száma a százhúsz perc alatt semmit sem változott, azaz maradt nulla.

Akkor ő most tehetségtelen? Az elmúlt kétszáz évben több mint százmillióan olvasták a műveit, de most a margó szélére került.

Tanácsot kért, utánaolvasott és azt a felvilágosítást kapta, hogy manapság elég az online térben egy oldal. Az se legyen túl megterhelő, legyen könnyen olvasható, vicces és szerepeljen benne legalább egy vámpír. Ott van még az algoritmus is, ha kijátssza a matematikát és a mintákat, akkor talán visszaigazolja a rendszer, hogy géniusz. Fontos lehet még egy figyelemfelkelőt fotó is, mert önmagában a betű nem lesz elég.

Jane Austen úgy döntött, nem ír. 

A rendszer ezt értékelte a legtöbbre.

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.