Lábujjra ágaskodott és megérintette a felette úszó bárányfelhőt. Beletekert egyet és a felcsavarodott vattacukrot lenyalta az ujjáról. Finom, eper – konstatálta. Vidáman végig csúszott a Napkorongon, majd meglökött egy bizonytalan csillagot, hogy az fényes ívet húzva maga után lehulljon. Lekuporodott a Hold árnyékába és belélegezte a szabadságot. Alatta hevert a világ, élvezte a súlytalanság állapotát, a teljes autonómiát.
No de már roppant, zúgott, süvített, már ingoványos volt a talaj, már érezte, hogy tűnik el, már ott a zuhanás és a csúfos landolás. Megigazította a ruháját, elrendezte a haját, hanyagul ledőlt a kanapéra és kinyitotta a szemét.
Megfogadta, hogy kevesebb ellenállással éli az életét. Nem akar ő mindent irányítani, engedi, hogy a sors is dolgozzon. Arra azonban nem számított, hogy újra ugyanabba a pocsolyába küldik, hogy abban ülve öntse magára a sáros vizet. Kizárt, hogy akkora marha legyen, hogy újra találkozik vele és hagyja, hogy a nehezen összekapart egyensúlyát egytized másodperc alatt kibillentse.
Ez valami időhurok. Újra indult az idő. Megjelent az első sms, benne szinte ugyanaz a szöveg, mint másfél éve. Már tudta mi fog történni. A férfi lágy, de férfias hangja, amellyel meggyőzi, hogy annál jobb ötlet a világon nincs, hogy ők ketten ismét találkozzanak. Leírtak egy kört az időben, a kígyó elérte a saját farkát és mélyen beleharapott.
Másként kell csinálni, ez a titok, mert ha másként csinálja, más lesz az eredmény is. Nem mehet a legcsinosabb ruhájában, sőt, diszharmóniát kell produkálnia. Kell valami, amely abszolút nem illik a szettbe, mondjuk egy liszteszsák.
Már ott állt a kapuban, behajtott ugyanaz az autó, s már tudta, hogy kapucnis pulóverben lesz a férfi és nem felé, hanem a csomagtartó felé viszi először az útja. Ha virágot hoz, kidobom, elviszem a kukába – gondolta a nő.
A lakásban még távolabb léptek az időben. A retro bútorok egy olyan békét idéztek, amelyet a mai kor embere már csak nehezen érhet el. Az időtlenség karjaiból állapította meg, hogy a férfi sármja állandó. Nem ülhet a fotelbe és nem irányíthat, sőt, nem csinálhat semmit, mert újra jön a vész, a pestis, a kanyaró, a világforradalom és a totális káosz. Talán idén történik valami, egy felismerés, egy ismerős érzés, egy bizonyosság. Meglesz a szinkron! Van itt még tűz? Képesek lesznek végre az együttműködésre?
Már mindegy, már számol. A mai naphoz képest másfél év, az tavasz lesz. Jön majd az sms… és ő a szőnyegre ül, három év múlva pedig állni fog, mert ha másként csinálja, biztos, hogy más lesz végre az eredmény…
Hozzászólások