Pődör György | A vers varázsa / Költészet Napjára 

Szépirodalom - vers

A vers varázsa / Költészet Napjára 

 

Csillag volt égen
minden vers régen
szájról szállt szájra,
szellő volt szárnya.

Dalos pacsirta
volt, aki írta,
benne volt álma,
rímmé vált vágya.

Dúdolta szépen,
ez volt az éden
fák közt s tereken,
ha jött szerelem.

Sírt vele bánat
könnyeket, lágyat,
szóból koszorút
font, szép-szomorút.

Jöttek a rablók,
lelketlen gyarlók,
meglopták dalát,
s fészeknyi hazát.

Hiába védte,
vihar is tépte,
szavában remeg
hűlt otthon-meleg.

Sokszor volt vándor,
dühös meg jámbor,
nyíltak, mint virág
nyelvén az imák.

Hazudni kérték,
maradt a mérték,
hiába tépték,
kincs volt és érték.

Ne hidd: – Csak dal ma,
hogy nincs hatalma,
csupán kis kokott,
lángja megkopott.

Ott dúdol benned,
észre kell venned,
ősi a varázs,
s Te vagy a parázs!

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A vers varázsa / Költészet Napjára ”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés