Mert innen üzenem… • Hetedhéthatár

Népszerű tudomány

Mert innen üzenem…

 

Mert innen üzenem…

 

1945 után egyre ádázabb lett az imperalisták elleni harc. Egyesek ugyan vállaltak szónoklást, csak beszélni nem tanultak meg rendesen. (Így lettek az imperialisták imperalisták, ezt csak könnyebb volt kiejteni.)

Már bőszen ünnepeltük a nagy semmit április 4-én, mikor a csetényi tanácselnök saját magát fölhergelve beszéde csúcsán ezt harsogta a mikrofonba, miközben öklével ütemesen verdeste a piros terítővel letakart asztalt: Mert innen üzenem Trumannak…

Ez már döfi! Csak nem adja alább?!

 

 

 Interurbán

 

Egy ízben a szápári tanácselnök is kitett magáért. Az 1940-es évek elején a húsvéti körmenetben a baldachin jobb első rúdját szinte kisajátította magának. Amióta tanácselnök lett, erről le kellett mondania. Akkoriban Szápár a Pápai járáshoz tartozott.

Adódott, hogy a kommunista párt pápai irodájából keresték a tanácselnököt. A telefonos kisasszony kapcsolta őket, és közben beszólt az elnöknek:

– Itt interurbán Pápa.

A tanácselnök remegő térdekkel emelkedett föl a székéből, miközben elsápadt, és csak ennyit volt képes kinyögni:

– Dicsértessék a Jézus Krisztus, itt a szápári tanácselnök…

 

 

A tört nevezője

 

A Rákosi-féle diktatúra első éveiben az egyik falu éppen november 7-ét ünnepelte. A tanácselnök, az ünnepi gyűlés szónoka – a járási elvtársak jelenléte miatt – igyekezett kitenni magáért. Hosszú beszédében elérkezett az általa gondolt legszebb fordulathoz.

– A kommunizmus ma a világ hatodán uralkodik. Mindent meg kell tennünk azért, hogy mihamarabb meghódítsa a tizedét, sőt még a huszadát is.

 

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS