Nem érzed azt, hogy sokszor milyen gyorsan
s közönnyel morzsoljuk le életünk
egy-egy darabját? És este rájövünk,
mikor a nap sok apró részlete
a közeledő álom kis parány
villanásával keverve elszalad
– mint fényreklámokon a futó betűk –
szemünk előtt, és akkor döbbenünk rá,
hogy megint, mint tegnap, nem szerettük egymást
úgy, ahogy mi vágyunk is szeretni.
Büntetve engem, bünteted magad.
Vezet-e jóra így az életünk?
Mert amit mi egymásnak adni tudnánk,
ahhoz képest most koldusok vagyunk.
Zirc, 1968. január 21.
Hozzászólások