Napok óta lassú folyamok kígyóznak
testemen, Duna, Amazonas és a Dnyeszter,
úgy folyik a víz rajtam, éjjel a szúnyogok tort ültek
felettem, és reggelre vizes lett a hálóingem.
Nem is én lennék, ha a legnagyobb kín közepette
nem úszna be tudatomba egy réges-régi emlék.
Hasonló forró nyáron összefonódva feküdtünk a
franciaágynak használt, összetolt két öreg sárga
ágyon. Egy patakká olvadt össze kettőnk szerelmes
verejtéke, nem éreztük mi akkor a kinti hőséget.
Hűs szellő lebegtette kék mintás függönyömet, szárította
fel a könnyeinket. Már nem tudom, mitől jött ránk akkor a
sírás, mi érintett meg bennünket: a szerelem, vagy az elmúlás?
Hozzászólások