Kínlódik a remek költő,
versszorulás most a réme.
Mi lesz veled emberöltő,
ha nem jön ki jól a vége?

Rímbe szedne minden sóhajt,
de krétikus a két versláb.
Fehér akár egy hófajd,
egykor kedves ihlet nyers már.

Szorongásával kín rímel,
néha-néha nyög nagyot.
Tolla hívja, hogy írni kell,
kell, mit utókorra hagy ott.

Nincs a fejben semmi ötlet,
szavakat terelő kondás.
Nincs, mit versszakokba önthet,
csak tépelődés, meg kongás.

Elővesz egy büdös almát,
mint nagy elődje, Goethe.
Átérzi a szag hatalmát,
de csak bűz jön át belőle.

Átizzadja egész napját,
nincsen alkotási élmény.
Kizavart már kutyát, macskát,
de üres a word gépén.

Elég csak egy epigramma,
van azokban is gyönyör.
Nem kilóra, nem is grammra,
hisz egy picike és tömör.

A költő végül kipörölt
egy négysorost. Arca pír!
Print majd delet, de míg törölt,
a tartóban nem volt papír!

Megosztás

Tweet