Hétfőn este Síkos bejött a kiskocsmába. Most sem tagadta meg önmagát, járása olyan volt, mintha jégen lépkedne, óvatosan ment. István volt a becsületes neve, de mindenki járása miatt adta neki ezt a becenevet. Nem volt több ötven évesnél. Senki nem tudta, hol lakik, de azt mindenki, hogy a környék kukáit naponta legalább kétszer átnézi. Amit ott még használhatónak minősít, azt egy olyan „hajléktalan-szatyor”-ba gyűjti, ami már annyira koszos, hogyha leteszi a kocsmában a földre, elhúzódnak tőle, mintha ragályos lenne. Bozontos, ősz haját kapargatta, valami érthetetlen szöveget motyogott a kocsmárosnak. Letett eléje száznegyven forintot a márvány pultra. Péter, a kocsmáros tudta, húsz forint még hiányzik a két kisfröccs árából, de ezt ő gavallérosan pótolta, hozzátéve:
– Belököd és mész!
Ezt a hiányos akciót kétnaponta, amikor ő volt szolgálatban, rendszerint megismételte. Néha azért akadt pár forintja, papírból készült sohasem, csak olyan rezes, platinából készült féle. Síkos pislogott, tovább motyogott. Az első kisfröccsöt ott állóhelyben egy hajtásra lekergette hiánytalanul torkán, a másodikkal leült egy asztalhoz. Pétert bosszantotta, hogy nem fogadta meg tanácsát, vagy inkább utasítását. Mégis úgy volt vele, pihenjen egy kicsit meg melegedjen. Az utca hidege úgy is kiveszi zsigereiből minden erejét. Legalább legyen az életében pár perc szép is. Később lett figyelmes arra, hogy Síkos egy kisalakú bibliát akar áruba bocsátani, további fröccsök reményében. Valaki megjegyezte:
– Biztos, a Vasútvidéki Prohászka Plébániáról hozta!
Ott szokott a templomban időnként elmerengve, megpihenni.
Hozzászólások