III. 4.
Óriási szerelőcsarnokban vagyok, jobbról-balról ezüstszínű géprendszer csillog a vakító neonfényben, a csarnok közepén széles folyosó, itt bolyongok. Roland fiamat keresem, azt telefonálta, hogy egy darabig, a busz megjavításáig itt lesz. A szerelőcsarnok másik végén egy hatalmas tó kéklik, melynek partján nyugágyon fekve napozik gyermekem. Van itt néhány festő is, ők a felsőkövesdihez hasonló, fatörzsből faragott támlás rajzpadokon ülve dolgoznak, egy öreg, aszott kínai pedig egy ütött-kopott hokedlin ülve tartja horgászbotját a víz fölé rezzenéstelen arccal. Csendben leülök fiam mellé a gyér fűre, nézegetem őt, simogatnám, de nem akarom álmából felébreszteni, mert rengeteget dolgozik. Inkább megvárom, hogy magától felébredjen.
Ébren vagyok anya – szólal meg, amikor matatni kezdek a táskámban a füzetemért meg a ceruzámért, hogy hasznosan töltsem az időt, hogy megörökítsem a látványt.
III.8.
Dombóváron vagyok osztálytalálkozón, a megszokott étteremben már gyülekeznek társaim. Jó biztató jelnek veszem, hogy felismernek még, előbb a tekintetükkel, aztán kezükkel is végig tapogatnak, közösen várjuk a később érkezőket, megkönnyebbülünk láttukon, hisz ez már jubileumi, ötvenedik érettségi találkozónk.
Visszafogottabb vagyok mint az előző években, érzem magam is, miközben szeretett társaim beszélni nógatnak, ám a nyugtalanság és bizonytalanság vesz rajtam erőt, mivel most egyedül jöttem Pestről és nem tisztázott még az est további folytatása. Felállok és gondterhelten sétálok az asztalok között, hogyan jutok haza Vaszarra, hiszen anyámnak már nagyon régen beszéltem, nem is tudja, hogy idejöttem. Barátnőm Edit autóval jön, ő hazavinne ugyan, de felébreszthetem-e őt éjszaka közepén, lehet csak megijeszteném. Mentőötletem támad, előveszem a mobilom, hogy felhívom őt, megkérem, hogy ne vegye be az altatóját, mert éjjel hazamegyek valamikor. Hiába nyomkodom anyám számát, nem cseng ki a telefon, hanem egy rövid videó filmen látom őt, a film elején a kertben kapál, aztán születésnapi tortáját szeleteli a teraszon, a következő képen a pécsi kórházban fekszik, kócos hajával próbálja eltakarni megkínzott testét párom videókamerája elől, a film utolsó kockáján már csak a friss virágokkal, koszorúkkal borított sírt látom – rádöbbenek, hogy már nem is él anyám, zagyva az egész, sírva fakadok, amikor kedves osztálytársam R. Juci odahúzza hozzám K. Editet – nézd, kit hoztam, látod meggyógyult, pedig nagyon beteg volt. Edit szép, mint lánykorában. Hallgatom a lányok beszámolóit, igyekszem emlékezetembe vésni minden szavukat, mozdulatukat, ez most erőt ad, közben megfeledkezem az előbbi dilemmáról, most már biztos, hogy még ma hazamegyek Pestre, elég gyakran járnak vonatok. Az étterem egyik sarokpadján az ismert műsorvezető iszik ballonkabátjával letakarva. Mi lenne, ha megkérnéd őt, hogy vigyen haza – biztatnak a lányok, de nincs bátorságom, sem jogom más álmát megzavarni, félbeszakítani…
III. 9.
1. H. Erzsi barátnőmet meglátogatom vidéki nyaralójukban, – a ház a domb legmagasabb pontjára épült, igencsak sokára kapaszkodok fel oda. A kisház ajtaja nyitva, benézek. Odabenn elég sötét van, a bútorok is elég nehezen rajzolódnak ki a benti homályban. Barátnőm észreveszi jöttöm, szájára tapasztott kézzel hívja fel figyelmem, hogy meg ne szólaljak. Ki jön a teraszra és azt mondja, ne haragudjak, amiért nem jött ki elém autóval, de elnézte a napot, most pedig menjek és pakoljak le gyorsan, keressek egy üres ágyat, mert ez a délutáni szieszta ideje. Próbálok ágyat találni, feltűnik, hogy ezek a régi parasztágyak, három-négy is van belőlük, nekem az ablak melletti ágyat szánták, de az ágy fejénél egy csomó lapjára hajtott kartondoboz tornyosul. Tanácstalanul ülök az ágy szélén, ennyi papírtól nem férek el vízszintes helyzetben. A szobában lévők jóízűen horkolnak.
2. Iskolámban vezetőválasztás volt, elvesznek néhány igényesen felújított tantermet azzal az indokkal, hogy felnőttképzésre szánja azokat az önkormányzat. Szomorúak vagyunk, a tantestület tagjai azt rebesgetik, hogy a fogyatkozó gyermeklétszám miatt közülünk is elküldenek néhányat. Van, aki azt állítja, hogy az új diri a ludas, már előre lerendezték, hogy mi legyen az iskola sorsa. Az idegen igazgatónő azt bizonygatja, hogy nem volt mit tennie, annyi adóssága halmozódott fel korábban az iskolában, – aztán papírhalmazt nyom az orrom elé, mondván, hogy igh. létemre jogom van átnézni, de képtelen vagyok gondolkodni.
Hozzászólások